Kőbárány blogja

Kerékpárral Debrecenből

Címkék: ,
Amikor péntek délután nem tudod eldönteni mivel töltsd a hétvégét, de történetesen szívesen mozogsz és fedezed fel környezeted, akkor választ az utazást! 

Szűkös a keret, nem beszélsz románul, a Dunántúl pedig túl messze van? Ez esetben a Tiszán innen mindent neked találtak ki!



Kerékpártúra Gávavencsellő és Tokaj érintésével


Nyíregyházáig érdemes vonattal utazni, hiszen a 4-es fűút nem a járhatóságáról nevezetes. A MÁV minden igényünket kielégíti az 42 perces út alatt. Szerencsére a másodosztályú 460 forintos diák, illetve a 915 forintos teljesárú menetdíj nem megterhelő. A kerékpárunkat kényelmesen vihetjük magunkkal mindössze 175 forintért. 


Nyíregyházára megérkezve, az állomás előtt található Petőfi utcán kezdődik az kaland, mely a körút része és egészen a város északi csücskéig eljuthatunk rajta. Van kerékpárút amit érdemes használni még ha gyenge minőségű is, mert az autósok nem elég körültekintőek. A Vasvári Pál utcát elérve már rá is tértünk a túraútvonalra. 


Nyírszőlős-Buj-Tiszabercel útvonalon haladva célba érünk. Megtettünk 30 kilométert Gávavencsellőig, ahol a János-tó Hajókikötő és Étterem-ben tölthetjük az éjszakát. Tapasztalatból beszélve udvarias kiszolgálás és kényelmes szobák várják a látogatókat. Főzési lehetőség, kajak-kenu, megannyi kecske és szürke marha gondoskodik a szórakozásunkról. Van étkezési lehetőség is, de a településen minden szükséges élelmiszer beszerezhető az itthoninál kedvezőbb áron.

A második napon ez egyik legjobb alternatívát Tokaj nyújtja. A 19 kilométeren szemünk elé kerülnek öreg templomok, egy földvár és több holtág is.

A harmadik napot a visszatérésre érdemes szánni, abban az esetben ha a második éjszakát is Gávavencsellőn töltöttük. Természetesen lehetséges helyszín Tokaj és Rakamaz is. Nekem volt szerencsém ehhez az úthoz  és nem túlzok amikor azt állítom, hogy remek volt. Akácillat, mozgás és kaland várja az embert. Természetesen a remek társaság is nagyban befolyásolja az élményt, de a 90 kilométer magában is képes arra, hogy nagyszerű tapasztalattal gazdagítson mindenkit aki nyakába veszi a világot.

Remélem lesz akiben felkeltettem a kalandvágyat és olyan is aki komolyan elgondolkodik a tekerésen. Ha valaki birtokában van hassonló útvonalnak, kérem ossza meg velünk. Nyeregbe, magyar!
0 megjegyzés:

Üzenőfal:

Zene olvasáshoz: (Didgeridoo dallamok)

Északkelet-Magyarország időjárása

Blogarchívum