Kőbárány blogja

Csernus est

Tegnap este hattól dr. Csernus Imre tartott előadást a Lovardában. Biztosra veszem, hogy a stílusát mindenki jól ismeri, szükségtelen őt bemutatni, így az elején (mivel ott voltam én is) inkább a közönségéről írok néhány sort.



Férfi és nő számára egyformán érdekes téma volt A férfi, akinek igazi arcáról halhattunk tegnap nem kevés egoba markoló mondatot. Érdeklődéssel figyeltem a közönséget is, már az előadást megelőző percekben is. Először az tűnt fel, hogy a jól öltözött értelmiségiek tengerében a nők voltak többségben. Mögöttem is két erős negyvenes üzletasszony foglalt helyet. Náluk nem került szóba más mint adóbevallás, pda, mobiltelefon és laptop. Ez olyan dolog volt amin valóban meglepődtem.

Még néhány érdektelen perc telt el, amikor kigyúltak a színpadi fények. Már többször tapasztaltam, hogy az előadó érkezése utáni első percben mindig kiválik az a jellegzetes gyengeelméjű, aki a mindenkinél hangosabban nyerítéseivel győzködi saját magát arról, hogy megértette a mikrofonos ember mondanivalóját. A lovardában sem volt ez másként. Fényképezés gyakorlatilag nem volt, persze gépet sokan vittek magukkal, de a lebilincselő mondanivaló miatt sajnáltak a gép elővételére időt pazarolni. Őrült nagy csendben lapított végig a publikum, csak a magukra ismerők fészkelődése zavarta meg néha a nesztelenséget, akkor ha kényes téma következett.

A pszichológusok előadásai a laikusokban mindenkor hasonló reakciókat vált ki. Ilyen lehet döbbenet, meglepetés, szégyenérzet, értetlenség, elutasítás, dac, nagyképűség, szerénység és hasonlók. Ami Csernust megkülönbözteti kollégáitól az az előadásmód. Nem kertel, ha bűnös vagy tökön rúg, ha  ártatlan megdicsér,  de ha kikezded akkor okosan védi magát. Mindig a keretek között marad, így nem kell attól tartania, hogy önmaga ellen beszélne. Minden alkalommal képes felismerni a másikban rejlő hiányosságot, éberségével saját figyelmünket fókuszálja, kegyetlenül de eredményesen.

A tegnapi alkalom meggyőzött arról, hogy A férfi és minden bizonnyal A nő című könyvei érdemesek a figyelemre! Ezek pontosan választ adnak azokra a kérdésekre amire itt nem tudok választ adni. A témát és az előadót igazán csak ezek a könyvek tudják megfelelően közvetíteni. Ha van akiből érdeklődést váltott ki a poszt ajánlom figyelmébe az alábbi írást. Jó olvasást kívánok hozzá!

0 megjegyzés:

Üzenőfal:

Zene olvasáshoz: (Didgeridoo dallamok)

Északkelet-Magyarország időjárása

Blogarchívum