Ma a belvárosban a jóléti vásári produkció elején még keresni is nehéz az igazi vásári hangulatot. Sehol egy figyelemre méltó fazon sem egy hely ahol kivételesen finom lenne a debreceni páros.  Sehol egy valóban értékelhető színfolt, az esti fényeken kívül nem is akadnak jelentős kedéllyavítók. Csupán egyetlen kurjongató árus és a néha-néha feltűnő újInkognitós harmonikás az aki egy kis életet próbál csempészni a steril hangulatba. De ez is csak addig tart míg az ősz hajú úriembernek végleg el nem megy a hangja vagy ameddig a művészúrra nem kattannak a kékruhások és arrébb nem tessékelik a jó meleg mobilkemence mellől. (Az utcazene egyébként természetes eleme a legtöbb európai nagyváros mindennapjának. Szomorú hogy kis hazánkban csak mérsékelten tolerálják a próbálkozókat.) 

Sajnos kevesen vannak a valódi iparművészek és azok akik kézzel készített termékeket árulnak. Jó-jó, ki visel manapság nemezből készített sapkát vagy kesztyűt, ki étkezik naponta fatányérból vagy ki az aki napjainkban tarsolyt használ övtáska helyett? Ilyenek nagyon kevesen vannak. Persze ezek mind remek és hasznos dolgok, de egy szűk rétegen kívül sajnos már senki sem használja őket. Éppen ezért kellene alkalmazkodniuk a mestereknek az új igényekhez és olyat alkotni ami manapság is eladható. Na persze nem mártogathat mindenki gyertyákat, vagy dobhat ki az ablakon 30 évnyi egyéb szakmai gyakorlatot, de aki nem képes fejlődni az bizony lemarad.

De ne gondoljuk, hogy kellemetlen lenne a helyzet, csupán átlagos és amolyan "újmagyaros". Már csak azért sem szabad csüggedni mert nincs másik főterünk amit élvezhetnénk, hát jobban tesszük ha felcsatoljuk a jól bevált szemellenzőt és megyünk rendesen előre. Most a legjobb az ha egy pohár meleg bor mellett egyszer végigmegyünk a két soron és azzal a lendülettel el is felejtjük az egészet. Legalábbis a következő évig. Még hozzá kell tennem, hogy kedvenc Lajosunk fenyőfája este eléggé jól mutat. Kár hogy mire itt a karácsony megunjuk még azt is.