Szomorúan, lógó orral vesszük tudomásul, hogy a 2006 szeptember 18. óta a városunkban rendszeresen megfigyelhető kormányellenes tüntetőknek napjainkra nyoma veszett. Igen, úgy tűnik egytől egyig elkoptak a mindig lelkes és kitartó öregfiúk.
Régóta voltak már velünk, de talán itt volt már az ideje annak, hogy valahol máshol vakargassák viszkető tenyerüket. Teljesítményük abból a szemszögből értékelhetőnek tekinthető, hogy ők a fórumokon való kiabálás mellett az utcára is kimerték vinni a gondolataikat. Én magam ebből a szempontból látom a munkásságnak némi értelmét, de ugyanezt az Unió Áruház lakóiról vagy a kellemes és nyugodt esti sétákra vágyók széles táboráról már nem feltételezném józan ésszel. De igazuk is lenne a megkérdezetteknek teljes mértékben. Kezdetben a demonstrálás látványos és figyelemfelkeltő volt. Megismertük a mondandójuk lényegét, köszönjük elég volt.
Nincs azonban okunk a hosszas siránkozásra, amikor máris felettünk köröz a legújabb reménycsillag! Ő Lasmenta, a felvidéki magyar zsivány.

Lasmenta üzenete a "bennszülöttek" számára: Vesszen az Unió, szabadságot Magyarországnak! Reméljük mutat majd egy új perspektívát elődei számára is, mert bármennyire is akarták a spanyol viasz mégsem jött össze. Persze, rossz volt a technika. Ha valahol túl sok a kannibál akkor nem az a jó megoldás ha megesszük őket. A fenegyerek első gondolatait kis "szerencsével" komolyan gondolja és idővel többet is várhatunk tőle. Kíváncsian várom a felvidéki zsivány jövőbeli akcióit, valamint ténykedéséről a beszámolóit!
2009. szeptember 8. 8:30
én már régen eltakarítottam volna az összes ilyen nyomorékot a főtérről. szánalmas, hogy a magyar rendőrség nem tud mit kezdeni ezekkel, mert ha hagyják, zavarja a npéet, ha elviszik, akkor meg alkotmányellenes. elegem van az ilyenekből. 20 évvel ezelőtt nem hogy 1000 nap, 1000 másodpercet sem bírtak volna ki a kossuth szobornál, úgy beültették volna őket a fekete volgába, hogy annyit nem tudtak volna kinyögni közben h szebb jövőt. nem értem ezeknek a létjogosultságát, sok ezek közül munkanélküli, hivatásos hazafi. ahelyett, hogy tépné a száját, inkább tenne annyi jót a hazájával, hogy befizeti az adót és nem tengődik segélyen.
2009. szeptember 8. 15:58
Örülök hogy kis kihagyás után újra megszólaltál!
A tüntetők nem hungaristák voltak valójában. Nem voltak többek egyszerű bérelt kutyáknál akiket a Zsidesz pénzelt folyamatosan. A nacionalisták ennél magasabb színvonalt képviselnek!
2009. szeptember 8. 22:54
HELYREIGAZÍTÁS!
Elhamarkodottnak tekintő az a gondolatom, miszerint végleg megszűnt a kormányellenes tüntetés a főtéren. A napokban ismét találkoztam képviselőikkel a Kossuth szobornál. Még mindig, legkésőbb 18:00-i kezdettel, minden nap találkozhatunk velük a Kossuth téren. Kérem szíves megértésüket.
A tüntetőknek pedig nyugodt alvást és kiegyensúlyozott mindennapokat kívánok.
2009. szeptember 9. 20:23
A kis kihagyás maximum a kommentelésre vonatkozott, olvansni olvastam a blogodat :) Egyébként ha gondolod és van feles energiád, a Tehátra is bedolgozhatnál, van még hely szerzőknek bőven. :)
2009. szeptember 10. 7:41
Köszönöm a lehetőséget, megfontolom.
2009. szeptember 16. 15:37
Szerintem 2006 szept. 18-at akartál írni!
Az Unió Áruház lakóinak, hova kellett költöznie, miután megszűnt a létesímény, és háromfelé osztották a helyet?
2009. szeptember 17. 19:07
Igazad van Tepsifan. A dátum valóban 2006. Tisztában voltam vele, gépelési hibát követtem el. Utólagosan kérek elnézést, a hibát kijavítottam.
2009. szeptember 21. 17:52
És az "Unió Áruház lakói"-val mi lesz? ;)
Megjegyzés küldése