A környezettudatos működéselméletek lángolásakor megannyi áruházlánc állt be az azokkal szimpatizálók sorába, ezzel is megmutatva mennyire törődnek szeretett vásárlóik "divatos" igényeivel. Alig győzték kartonnal és celluxszal, annyira reklámozták üzleteikben az újrahasznosított anyagból készült csomagolóanyagaikat és bevásárló szatyraikat. Sajnos az egész akció nem hozott komoly eredményeket a környezettudatos társadalommá válás irányába.
Akkor mégis kinek használt? A "mozgalom" remek lehetőséget adott az élelmiszer áruházak számára új szimpatizánsok toborzására. Az ötletemberek gázsiját meglehetett spórolni egy darabig. Szinte bármit ellehetett adni, amit immáron papírszatyorba csomagoltak. A multinacionális cégek természetesen sosem állították, hogy (belátható időn belül) kizárnák üzleteikből a nylon alapú bevásárlószatyrok forgalmazását. Pedig abból aztán rengeteg elfogy naponta. Ezen a ponton valóban megérte volna komolyan elgondolkodni azon, hogy valamiképpen szabályozzák ezen anyagok használatát. Persze, megérte volna nekünk kisembereknek, akik gyermekeink bőrét féltjük. De nem a nagyhalaknak, akik értünk állnak lesben.
Nézzünk szét mivé is vált az egykor erős reklámkampány mára?! Most újra csak azokat az embereket érdekli hogy mibe is pakolja a húskonzervet, akit korábban is érdemben foglalkoztatott. A hangsúly azóta egy újabb akcióra tevődött át, a korábbi már régen fényét vesztette. Az emberi kíváncsiságra könnyű volt alapozni.

A papír elleni harcot megnyerte az olcsóbb és strapabíróbb nylon. Persze a "környezetbarátabb" megtalálható még a kínálatban, de háttérbe szorult és bilincset visel. A műanyagot teszik az ember keze alá, a papír csak félreeső helyet bérel a kompozícióban. Azért mert az utóbbi 59 forintba kerül míg a másik csak 49. A recesszió sem dobott sokat az ügyén, most aztán tényleg minden forint számít. Magyarok vagyunk, bírjuk a csalódást!

Megjegyzés küldése