Egyre melegebb az idő, így egyre többen ülnek motorra. A sebesség szerelmesei számára nincs is ennél szebb módja az utazásnak. Gyors, körpanorámás, élménydús formája ez a helyzetváltoztatásnak. De nem árt észben tartani, hogy fokozott veszéllyel járó tevékenység is egyben, amihez sok baleset kapcsolódik. Magyarországon nincs életben "komoly" motoros kultúra, ennek következtében nem tekintik egyenrangú partnernek őket az autóvezetők.
Egy statisztika szerint a motorkerékpárosok által okozott baleseteknek több mint 50 százaléka a sebesség jelentős túllépése, 20 százaléka az irányváltoztatás, kanyarodás szabályainak megszegése miatt, 12 százaléka pedig szabálytalan előzés miatt következik be. A legtöbb baleset robogóval történik (38.4%), ezt a sport, illetve a 'hagyományos' motorok követik 14.8%, illetve 14.2%-kal. (A 'hagyományos' kategóriába a naked-szerű bringák tartoznak.)
Megelőzés céljából megannyi kampány és egyéb próbálkozás indult már szerte a világon. Ezek változó sikereket arattak. Összességében elmondható róluk hogy nem ösztönöznek sosem jelentős mennyiségű motorost óvatosabb vezetésre, sem az autósokat a korábbinál pozitívabb hozzáállásra.
A reklámok/hirdetések között akad elrettentő és óvatos eszközökkel meggyőző is. Hogy melyik a jobb azt ki-ki maga döntse el. Abban azonban biztos vagyok hogy hasonló képek láttán, sokan felteszik a kérdést: mennyit ér meg kockáztatni?

(A %-os adatok Európára vonatkozó értékeket jelölnek.)

2009. június 24. 4:47
Nem értem mit akarsz ezzel a poszttal, semmi újat nem mondtál, idehaza semmilyen közlekedés kultúra nincs, nemhogy a motorosokat nem tekintik egyenlő félnek, egymást sem, mindenki azt képzeli hogy csak ő a fontos, és neki bizony hamar oda kell érni mindenhová! A kép inkább vicces mint elgondolkodtató, bár elég élethű, mindenesetre ha valaki akkora sebességgel fejeli azt a vasajtót, hogy átszakítja, annak a feje le is válik a nyakáról!
2009. június 24. 4:49
Ja, hogy ez igazi, úgy értettem ez valami óvatosságra intő reklám, késő van, vagyis inkább korán! :)
2009. június 24. 11:41
Van amit nem lehet eleget hangsúlyozni.
Megjegyzés küldése