A hét második felében lezajlott utazási kiállítás (Kölcsey Központ) hivatott lehetőségekkel szolgálni városunk fáradt testű érdeklődői számára. A szervezőknek sikerült majd' minden kritériumnak maradéktalanul megfelelni. Igényes járó felület, tetszetős pavilonok, szemet gyönyörködtető díszletek. A piros ruhás hosztesz kisasszonyok mű mosollyal, az irodák munkatársai hangzatos mondataikkal szédítették a publikumot. Egyszerű, velőtlen, Shakespeare-i idézetektől mentes önértékelést, egyedül a Budapest standnál hallottam. Vajon, miért...

Magyarországra kevesebben csábítottak mint külföldre, kevés volt a magyar utakat kínáló iroda. Azt gondolná az ember, mivel régóta gyenge a forint jobb ajánlatokat kellene láthatunk ha itthon nézelődünk. Persze olyan mélyen még nem kúszott fejünk fölé árnyék, hogy nyaralási szokásainkon változtassunk. Talán ez magyarázza a "csekély" hazai felhozatalt. A favorit még mindig a (természetesen gyönyörű) tengerpart.

Itt lenne a nagy lehetőség hogy újra felfedezzük piros-fehér sávos kis medencénket. Hajóútra, repülőjegyre nem telik? Sem a valódi pizza, sem Horvátország nem olyan már mint első kóstolásra volt? Problémát jelent a magas benzin ár? Töltsük itthon a nyarat!

Persze ha például Tápióbicske mellett döntünk, nem kerülünk majd kivételes helyzetbe a szeptemberi élménybeszámolóknál, és később sem hordhatunk I LOVE LONDON pólót. De helyette játszhatunk karikás ostorral, szerte hallhatunk déli harangszót, utazhatunk sárga villamossal és ehetünk erős Pistát vagy mákos gubát amennyi belénk fér. Mi kell ahhoz hogy ezeket a kivételes örömöket fejfájás nélkül élvezhessük? Fel kell hagyni a kitartó Nyugat majmolással, a vég nélüli kérődzéssel és siránkozással. Talpra magyar!