
A témául szolgáló állat egyik legjelentősebb nemzeti örökségünk. Az évszázadokon keresztül egyik legfontosabb Magyar exportcikk fogalom volt Európában, az 1960-as években mégis pusztulásra ítélte a politika. Nemes mivoltáért, különleges tulajdonságaiért ma újra nagyra becsüljük a magyar szürke marhát. A többszörös díjnyertes természetfotós másfél évet töltött az állatok közvetlen megfigyelésével.
„Városi gyerekként soha nem gondoltam volna, hogy közel három évig járok majd a gulyák nyomában. Ám 2004-ben egy májusi estén fotózáshoz kerestem helyszínt a Hortobágyon, pár kilométerre Mátától. A pusztai alkony gyönyörű fényeire vártam, amikor távoli kolompolás hangfoszlányait sodorta felém a kósza tavaszi szél. Ahogy a hang fölerősödött, egy-egy jellegzetes bőgés is hozzákeveredett. Mire a Nap utolsó szikrája kihunyt, címeres szarvak erdeje rajzolódott ki a még vöröses-kéklő láthatárra. A Hortobágy urai esti itatóra érkeztek.”-Radisics Milán közgazdász, banki menedzser és szürkegulya-tulajdonos.
A Hortobágyon készített mintegy húszezer fotóból láthatnak válogatást a tárlatra látogatók. A kiállítás egyik célja ráirányítani a közvélemény figyelmét egy elfeledett hungarikumra, a kiváló minőségű biohúst adó szürke marhára. A kiállítás március harmadikáig, hétfő kivételével naponta 10:00-19:00 óra között ingyenesen látogatható.
2009. február 2. 23:47
Lehet hogy a szürke marha megfogyatkozott az idők folyamán, de megnyugtatlak, akad még néhány csorda marha itt ott, ami szintén magyar sajátosság :)
Megjegyzés küldése