A mindennapok kedvelt szórakoztatója a Disc Jockey (DJ). Számos férfi űzi a mesterséget és szerencsére egyre több a nő is a szakmában. Változatosak zenei stílusban, természetben és viselkedésben. akad közöttük azonban egy új faj, amit jobb lenne még csírájában elfolytani.Ők azok akik bevezették a lazaság új dimenzióját, a kontroll nélküli káromkodást a műsorukba. Elsőként a nagyok "játékszere" volt a szabad nyelvhasználat. Tehették azt bátran, hiszen sikeres életúttal és nagy népszerűségükkel nem jelentett rizikót számukra. Tetszett is a népnek, a tiltott dolgok felkeltik a figyelmet. Nyilvánosan, nagy közönség előtt hatalmasra tárni a szótárunkat újszerű és érdekes esemény volt mindkét fél számára. A vártaknak megfelelően idővel a kisebbek is megbátorodtak a nagyok hallatán és azóta szépen köszörülik nyelvüket a közönség örömére. Valójában azonban lezüllesztették a műfajt és sok ember számára okoznak kellemetlen élményeket. De a többség kedveli így valószínűleg továbbra sem lesznek megbéklyózva a lelkes lemezlovasok. Sokat az sem segít a dolgon hogy a már említett nagy nevűek voltak az elsők, akik megadták a kezdő lökést. A "példaképek", rájuk felnéz az új nemzedék. Ugyanakkor örülhetünk is egy kicsit. Még egy jellemezőt kaptunk ami alapján ítélhetünk jó és rossz lovas felől. Az Index csapatának köszönhetünk egy szemléletes összeállítást a témában, köszönjük.
Nem gondolom helyesnek azt hogy nem cenzúrázzák a fellépőket. A hasonló munkát végző televíziós vagy rádiós dolgozók számára elképzelhetetlen lenne egy ilyen szavakkal tűzdelt műsor leadása. Akad elég gond a sok fiatalkorúval a szórakozóhelyeken, akiket jogosulatlanul engednek be a nagyobb haszon reményében. Nem támogatja a képlékeny személyiségüket ha bálványaik így mutatnak példát számukra.
Támadnak a nők!
~Persze csak képletesen szólva. Egyre több nő DJ kerül színpadra a férfitársak nagy örömére. Nézzünk meg néhányat a teljesség igénye nélkül:
Voksán Virág: Dj kötőjel Playmate- friss csillag a porondon, mozgásával és mindíg mély dekoltázsával vonja magára a nyáladzó kiskutyák tekintetét.Niki Belucci: Volt pornócsillag- egyike az első női lemezlovasokanak, nemzetközi hírnév és sovány ruhatár birtokosa. Megtalálhatjuk a legexklúzívabb magyar klubokban, melegben az aranyparton, dolgozott a megkövült Love Parade-on és nem utolsó sorban a Francia (Párizs) alapítású de mára nemzetközi rádióállomássá vált Radio-FG szombat esti kínálatában is aktívan közreműködik. Sikeresen meghódította Kelett-Európát Topless keverőként és ki tudja hol az út vége?
~Valóban kiérdemelik a figyelmet, dekoratívak és fiatalok. Nem sokkal kell több a foglalkoztatáshoz ebben a világban. Na de a zenével mi van? Az tűrhető, de felmerül a kérdés; vajon nem csupán ügyes befektetései ők egy galád férfinak? -aki nem rest és ilyen szemtelen módon akar jó befektetést létrehozni? Megkérdezhetnénk erről Niki Belucci kedvesét Dj Antoniót. Könnyen elképzelhető hogy a kedves hölgy szerzeményei valójában Antónió ki nem adott remekei közül valók. Adva volt egy könnyen vetkőző barátnő, ezt az amúgy is működő zenélésével kombinálva zseniálisat alkotott-persze csak akkor ha ez valóban így történt.
Végül néhány vélemény a szakmából:
-Az egyik angol DJ, Hannah Wright arra a kérdésre hogy mi a legnagyobb különbség a nemek között így válaszolt: "A nők hajlamosabbak kollektívát alkotva dolgozni. Az egoizmus nagyon távol áll tőlem, ellentétben számos egyedül dolgozó dj-vel. Számunkra az egész nem arról szól, hogy figyelj csak ide, mi tudunk dj-zni, hanem sokkal inkább magáról a zenéről" - mondta Wright a Guardiannak.
-Sarah Bland, a londoni Tight Fit duó egyik tagja a fő célkitűzést így fogalmazta meg: "Az az álmom, hogy elérjük azt a pontot, amikor már annyira jól játszunk, hogy az emberek elfelejtik, hogy nők vagyunk." ~Mindazonáltal sok női dj épít az újdonság varázsára is.

2009. február 1. 18:09
Szerintem a káromkodás már szervesen beépült a fiatalok szótárába, nem változtat rajta hogy a Dj-k hogy beszélnek. (lásd buszos beszélgetésfoszlányok:-láttad sanyi zsiguliját, g*ci? - láttam, g*ci. úgy megy b*zzeg, hogy majd besz*rtam. -á, haggyad mán, tök szar az az ócskavas, a petyának sokkal jobb van, g*ci. -k*rvaanyádnak van jobb, b*zmag, te kis b*zi...) na mindegy, erről ennyit, már eleve rossz hallgatni őket. a másik, hogy ezeknek a dj-knek csak egy egészen kis százalékát nézem emberszámba, mert gép előtt zenét csinálni egyszerű. amikor kinn áll a színpadon az már kicsit másabb, mert az tényleg nehéz, meg sok ismeretet igényel a számok tempójáról, összetételéről, stb. erre nem is kívánok kitérni, mert az tényleg embert próbáló feladat, de azért egy hangszeres tudást nem múl felül, azt valljuk be. De akik legalább annyira veszik a fáradtságot, hogyha számot csinálnak, akkor feljátsszák vagy feljátszatják a hangmintákat igazi hangszerrel, azok már megérdemlik a sikert. Sajnos sok fiatal feltörekvő dj még csak nem si hallott ilyenről.
Az új fejléc fain lett nagyon, jól eltaláltad, gratula hozzá.
2009. február 1. 20:36
A hangszeres zenei tudás valóban más lapra tartozik. De az elektronikus zene már csak ilyen,éppen a mássága miatt szeretik és szeretjük.
A DJ-k visszaélnek a hatalmukkal, nem lenne szabad felnőtt embereknek így viselkedni tudván hogy rengeteg oda nem illő fiatal van a bulikon és még többen vannak akik odahaza hallgatják a szaftos mixeket. Ez különben sem az kemény műfaj amiben az ilyenekhez hozzá lellék szokva. Ez bejön a csajoknak? Mert akkor van min elgondolkodni...
2009. február 1. 20:48
Örülök hogy tetszik a fejléc, a Bein Art stílussal lehet mit kezdeni..
Megjegyzés küldése