Kőbárány blogja

A tudatosan fejlődő faj

A fejlődés örök, ez egyértelmű és elfogadott tény az emberiség soraiban. Hogy mi irányítja? Talán a sors, az evolúció, Isten... de ma már az ember számára sem lehetetlen.
Számos éve már annak hogy rendelkezésre állnak a génmanipulációhoz szükséges eszközök a Homo Sapiens számára. Általa fejlettebbek lettünk. Képessé váltunk az élelmiszerek minőségének befolyásolására vagy az állatoknál gyors, akár egy generáció alatti változások elérésére (itt a laboratóriumi génmanipulációra gondolok). Vajon mi az álláspont akkor ha a kutatások alanyaivá mi magunk válunk? Számos ember akad akik nem értenek egyet ezzel. Nem valószínű hogy az etika példaértékű lépéseiként kerülnének majd be a történelem könyvekbe.


Mit teszünk akkor, ha kezünkbe kerül az eszköze annak hogy egészségesebbé és hosszabb élethűbbé váljunk? Számos próbálkozás és kísérlet zajlik és zajlott már, melynek célja az ember genetikai befolyásolása. Sok kompromisszumot sikerült már kötni az egyházakkal annak érdekében hogy a genetikai kutatások jótékony eredményeit minél kiterjedtebben alkalmazhassák. A radikálisabbak alkalmazása azonban várat még magára.

Fiatal, de létező eljárás az hogy a születendő embriókat előzetes vizsgálatoknak vetik alá. Ennek a vizsgálatnak a neve; preimplantációs genetikai szűrés. A lényege a következő: az itt alkalmazott mesterséges megtermékenyítésnél a beültetendő embriókat vizsgálatoknak vetik alá. Az előzőleg a szülőkön elvégzett vizsgálatok alapján kiszűrik az örökletes betegséget. Egy sor petesejtet termékenyítenek meg, majd azokat az osztódás beindulása után vizsgálják. A már embriókból vett mintákból a DNS vizsgálatával kimutatják a várható betegségeket, így beültetésre csak az arra alkalmasnak találtak kerülnek (a módszer a betegségeket 70%-os pontossággal szűri ki).

Átfogóan tehát képessé váltunk annak az eldöntésére, hogy ki születhet meg és ki nem erre a földre. (A módszer az ami újdonság, a gének segítségével történő emberi vizsgálatok persze nem.) És ez csupán a kezdet.

Idővel bensőbb "módosításokra" is képesek leszünk. Nem telik el sok idő és elénk tárul az eszköze annak hogy megválasszuk utódaink nemén túl az értelmi és fizikai színvonalát. Akár szabadon dönthetünk bőrszínről, tehetség(ek)ről vagy bármiről a fizika határain belül.

És az etika határai? Ki lesz az aki megteheti és ki az akinek nem áll majd módjában a tökéletes gyermek létrehozása? Természetesen a szegények és a gazdagok számára fog újabb harctér nyílni ezzel a lépéssel. Valósak a veszélyek. Egy olyan jövőben ahol engedélyezve van a "gyermekmanipuláció" komoly következmények születhetnek. Akár a faj ketté válása is megtörténhet, vagyis a szegény és gazdag réteg genetikailag is elválhat egymástól. Természetesen csak ezer éves léptékben mérve.



Ellenzők és
támogatók:
-Egyértelmű ellenzői az egyházak. Homlokegyenest ellentéte annak amit hirdetnek és ezzel a lépéssel a gyeplőnek egy újabb szála is kiesne a kezükből.

-Támogatná az orvosok nagy része. Új kutatási területek születnének, több támogatást kapnának és több orvosra lenne szükség. A meglévők praxisa hosszabbodna az ügyfélkör bővülne. Mérhetetlen profit rejtőzik egy ilyen üzletágban, mert bizony annak is tekinthető.
-Támogatnák a vezető nagyhatalmak is. Ha szabadok lennének a lehetőségek minden fiú nagy és erős lenne. Ennek következtében javulna az "állomány",a támogató országok jelentős fizikai fölényt érnének el hadseregeik számára. A katona végrehajt, nem sokat gondolkodik. Emiatt valószínűleg előbb fogják engedélyezni a széles körű fizikai beavatkozást, mint a szellemi képességek megválasztását.

Léteznek "hivatalosabb" hipotézisek a jövő emberére. Dr. Oliver Curry evoluciókutató szerint az emberiség egyik része szűk ezer év múlva átlagosan 210 centi magas lesz, 120 évig él, kávébarna bőrszínben pompázik, vonzó külsejű, intelligens és kreatív, másik része viszont köpcös, gnómszerű és csúf lesz. Nagyobb lesz a férfiak hímvesszeje, a nőknek meg vonzóbb a keble 3000-re. A kettészakadás oka, hogy az emberek igyekeznek egyre jobb társakat választani a fajfenntartáshoz, ám az előnytelenebb külsejűeknek egyre nehezebb lesz sudár szépségeket magukba bolondítani, így aztán számukra marad a maradék. Emiatt éleződik a genetikai egyenlőtlenség, polarizálódás az emberi fajon belül.(HVG)

Összességében nehéz kérdéssel állunk szemben. Szabad vagy nem beleavatkozni a természet dolgába? Bizonyos szempontból ezt tesszük amióta a tüzet felfedeztük és ez a tulajdonságunk is hozzájárult ahhoz hogy kiemelkedtünk az állatok közül. Azonban fejlődésünk során lélek és intelligencia is társult mellénk. Továbbá képességet kaptunk arra hogy eldöntsük mi jó és mi nem. A betegségek kezelése igen. De ha a folyamat megindul, a többi engedélyezése már csak jogi procedúra kérdése lesz.

7 megjegyzés:

ez hülyeség. értelmetlen ezzel foglalkozni, mert mindenki nyílván a legjobbat akarja, és akkor annak valami igénytelen tomkrúzos filmszerű jövő lenne a vége. már azokat is a dunába kéne lövöldözni, akik ilyen filmeket kitalálnak, ez lesz belőle, az emberek f@szságokról fantáziálnak.


Alkothatnak nekem olyan gyereket aki a legklasszabb és legjobb tulajdonságokkal bír, és zseninek születik, mert minden beléje van programozva, én azt ugyan úgy szülőként elrontanám (egy kisálltról se tudok gondoskodni rendesen:P) Na de viccet félretéve, lehet tökéletesen megalkotni egy embriót, tökéletes DNSel, és a legjobb génekkel ha úgy szocializálódik, hogy ez mind mit sem ér...Nagyban befolyásolja a személyiséget, az intelligenciát az, hogy a környezet hogyan hat rá...És ezeket az ingereket nem lehet egy steril laboron keresztül kémcsövekkel, és lombikokkal kiiktatni.


Ne foglalkozzunk a jövőnkkel? Világos hogy a legjobbat akarjuk magunknak, a kérdés az hogy azt milyen módszerekkel kívánjuk elérni.

A feljavított génállomány persze nem vezet feltétlen tökéletes emberhez. Olyan valószínűleg nem is lesz. A dilemma lényege hogy ha megtehetjük agyunk-e jobb esélyeket gyermekeink számára?

Az intelligencia és személyiség újabb téma, itt a fizikumon lenne a lényeg. A fizikai "tökéletesség" elérésén.


akkor is hülyeség... mi értelme lenne akkor pl az olimpiának? már így is inkább a doppingszerek összemérése, akkor meg még rosszabb lenne... klónok háborúja pl. szeretnél klón lenni? úgy is mondhatnám, hogy most lehetsz kőbárrány, de ha ez lenne akkor csak sima bárány lehetnél a többi bárány között.


Pontosan nem értem miért írod ezeket. Én nem akarom "ezt". Hanem ez van. Itt áll ma a technika és ilyen lehet a jövőnk. EZ nem a személyes jövőképem vagy álmom, hanem a valóság. Ebben semmi vágyakozást nem fejtek ki. Félre értetted. Mi a hülyeség? az orvostudomány állása? Nem az. Egyszer lehetőség lesz rá hogy ilyen szinten befolyásoljuk a jövőt. Vagy nem gondolod? A klónozás más téma.


ne vedd személyes kritikának, az írás jó, sokmindennek utánnanéztél, becsülendő, ezzel nincs is semmi bajom. viszont úgy gondolom hogy maga a tudomány ilyen törekvései felesleges és értelmetlen célok. erre nincsen szükség, hacsak nem arra használják, hogy mondjuk magzati stádiumban lévő betegségeket gyógyítsanak, mert akkor az nagyon jó. de sajnos látjuk a plasztikai sebészet állását. Boldog boldogtalan előnyhöz jut vele, akinek van pénze. Igaz, nem vetem meg a szilikonos hölgyeket, de egyesek túlzásokba esnek és sajnos az a tendencia, hogy ma már minden lány komplexusos emiatt. kérdezz csak meg bármilyen fiatal lányt? elégedett vagy a melleiddel? nem, ha lesz pénzem megműttetem, mert a,kicsi b,lóg c,nagy d,az előző három varició permutációi. pedig az amorf ördögök óta tudjuk: ha kicsi, ha nagy, nincsen a világon szebb mint a cici:D


A betegségeket kezelni kell ha van rá lehetőségünk. Ha a beavatkozás működik, ezt a formáját is sokan "le fogják nyelni". Komplexus az sajnos valóban sok van. Nincsen a világon szebb mint a cici!(sztiv)



Üzenőfal:

Zene olvasáshoz: (Didgeridoo dallamok)

Északkelet-Magyarország időjárása

Blogarchívum