Kőbárány blogja

Madár eledel

Címkék: , ,
Szombaton újra a kötelek közé lépett az addig egyetlen magyar világbajnok bokszoló Erdei Zsolt(30-0-0, 17 K. O.-T. K. O.) .

Kihívója Jurij Barasjan (25-5-0, 17) ukrán ökölvívó, sajnos hiába érkezett a gálára. A mérlegelésnél minimálisan ugyan, de többet nyomott a maximális felső súlyhatárnál.
(Erdei: "úgy fest ellenfelem nem éhezett eleget a találkozó előtt…")
Így semmiképpen sem kaphatta meg az áhított övet. A mérkőzést ettől függetlenül megtartották, a pénzt már befektették, a cél mégiscsak a profit.

Erdei a legutóbbi meccséhez hasonlóan jó formában volt. A korábbi trendektől sikerült szerencsésen eltérnie, már nem áll rajta táblában a szalonna. Talán észrevette hogy nem túl hiteles sportoló az aki a nem sok, évi 2-3 gálára nem képes formába hozni magát.

Ugyanez nem mondható el az ellenfélről. A korábbiakhoz hasonlóan és meglepő módon most sem sikerült egy rendes bokszolót madárral egy fészekbe hozni. Jurij Barasjan inkább hasonlít egy favágóra mint világbajnok esélyes bokszolóra. Az elvárhatónál gyérebb izomzat, és nem kiemelkedő technika jellemzi. A WBO-nál vigyáznak a kis tollas üdvöskére akár paraszt a bicskájára, hiszen egyetlen jelentős kenyér adójuk. Volt, mostantól azonban kezdődhet a trónharc hiszen az est fő mérkőzését vívó Balzsay Károly győzedelmeskedett orosz ellenfele felett. Két üdvöskét tart el innentől a WBO és eljön még az idő amikor választani lesz kénytelen a kettő közül.
Erdeinek jelentős tábora van még, az emberek szeretik, elmennek megnézni és a tévé elé is elegen ülnek ahhoz hogy továbbra is megérje alkalmazni őt. Ellenfelet meg csak -keresnek- neki.

Megtesznek a kommentátorok is mindent hogy fényesítsék legrégebbi magyar bajnokunkat. Az akciókat túlreagálják, csattannak a pofonok után, megemlítik a semmit is. Megy a vakítás. Persze ez a dolguk és tegyük hozzá hogy nem is volt más akit eddig támogathattak volna. Ki vannak éhezve. Elfogult magatartás tapasztalható minden olyan sportágnál ahol kevés a magyar résztvevő. Aranyos dolog ez, de nem ártana ha megmaradnának a tényeknél, elvileg ez a dolguk.

"Komoly" változás előtt áll azonban a magyar bokszélet. Balzsay új lehetőség, bár nem mindenki szerint érdemli meg az övét. Azt hogy kit támogatnak jobban eldönti az idő , mint ahogy a jövő kérdését is; ki lesz a favorit?
Bohóc 1. vagy bohóc 2.?

"Kétszer is beteg voltam a felkészülés alatt, ez rányomta a bélyegét az erőnlétemre. A magyar szurkolók nélkül ezt nem tudtam volna végigcsinálni. Ha szakmailag kell értékelnem, a francia Mehdi Sahnoune elleni meccsem óta nem volt ilyen küzdelmes meccsem” – nyilatkozta Erdei Zsolt." -könnyfakasztó (KB)

1 megjegyzés:

Szerintem van még azért egy pár póver emberke a wbo-nál, nemhiszem hogy pont e két parasztlegény hozná nekik a sok eurót. a másik meg az hogy rengeteg magyar bokszoló van, ennek a sportágnak pont az a szépsége, hogy nem kellenek hozzá sokmilliós gépek, sporteszközök, csupán a régi motorosok szívós edzéstechnikája és ebből azért jópár akad. Nemhiába kerülnek ki a legjobb magyar bokszolók a leglepusztultabb falvakból. Hozzáteszem, lesz még itt kire figyelni, hiszen szívós, agresszív srácokból bőven van még az ország boksztermeiben csak legyen kinek edzenie őket.



Üzenőfal:

Zene olvasáshoz: (Didgeridoo dallamok)

Északkelet-Magyarország időjárása

Blogarchívum