Kevés ennél jellemzőbb dolog jut eszembe ha egy jókedvű, boldog kiegyensúlyozott embert képzelek magam elé. Szerintem ezzel hasonló képen vagytok ti is. Minden körülmények között a "jól működő" ember ismertető jele. Roppant elégedettnek érzem magam egy olyan nap után, amikor legalább néhányszor fülig szalad a szám.
Mi férfiak talán kevésbé vagyunk ráutalva, de életünknek éppoly fontos része. A szebbik nemről a kedvesség, a jókedv és így a gyakoribb mosolygás inkább elmondható. Elhalmoznak minket vele, s mondjuk ki kevés reakció van aminek jobban örülnénk mi, akik alig várjuk hogy szellemességünket, udvariasságunkat vagy esetleg figyelmességünket ezzel a pillanatig élő, de mégis örök érvényű gesztussal köszönjék meg. (Legalább is az első randin többnyire még beérik vele.)
Nem árt azonban észben tartani azt, hogy ez nem természetes állapot. Nem akarom újra leírni hogy mennyire fontos a pozitív érzetek keltése. Lerágott csont. Amit megemlítenék az az hogy ne tekintsük magától értetődőnek. Ha egy eladó nő nem mosolyog vissza ránk vásárlás után bizony furcsa érzetünk támad. Igaz? Egy nőtől elvárjuk hogy kedves arcot mutasson felénk, ha nem így tesz, azt bizony megjegyezzük. Tartsuk tehát észben; nem árt néha megköszönni ezt a figyelmességet hamár úri elvárásaink miatt amúgy is annyi ránctalanítót kénytelenek használni. És ne csak a divatos *Bálint napon tegyük meg.A mindennapokban talán még nagyobb hatás érhető el egy kis figyelmességgel. Fajunk sajátja, értékeljük ennek fényében is.
*(Erről bővebben később, jól kifejtem majd.)
*(Erről bővebben később, jól kifejtem majd.)
-Mosolyogj csak, ez a második legjobb dolog amit a száddal tehetsz...
Megjegyzés küldése