Régóta követem munkásságát, és személyes kedvencemnek is tartom a magyar filmipar és humorgyár különc zsenijét. Nehezen találhatunk nála sokrétűbb személyiséget szűk kis medencénkben. Kortárs filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr és színész, az underground filmkészítés legismertebb alakja.
Szentesen született, a Horváth Mihály Gimnáziumban Bácskai Mihály színészosztályába járt, több amatőr színházi csoportban játszott, zenekart alapított. Gyermekkora óta foglalkozott festészettel, képzőművészeti önképzőkörök tagjaként kiállításokon is szerepelt. 15 éves kora óta amatőr filmes.
Szőke András a fiatalok, főleg rossz sorsú, pl. nevelő intézeti gyerekek vizuális nevelésével is foglalkozik, eredményesen. Magánéletében egyszerű körülmények között él, és filmjeiben is a lehető legegyszerűbb, high-tech technika nélküli technikákat alkalmazza, „egész életében dacosan amatőr maradt”.
Képalkotása egyedi, sajátos felfogással bír világunkról. Sohasem foglalkoztatta igazán a siker, és a pénz. Célja inkább az önmegvalósítás minden szerepében és rendezésében.
Filmjeiben az „a másik Magyarország” jelenik meg, amelyben a Váci utca elegáns, méregdrága és csupa üveg üzletközpontjainak semmi helye, képi világuk és karaktereik alapján sokszor mintha inkább a Balkánon játszódnának. Szinte mindig feltűnik szereplőként is a filmjeiben, állandó szereplőtársával és barátjával, Badár Sándorral egyetemben. Jelentős szerepet kap az abszurd humor, amely a nyelvi- és helyzet komikumban nyilvánul meg. A szórakoztatásban is kiválóan helytáll, korábban láthattuk fellépőként Fábry Sándor műsorában, s több saját érdekeltségű televíziós műsorban is.
Napjainkban már komoly változás lépett fel filmjei készítésében. Komoly producerek közreműködésével több nagyobb költségvetésű, „profi” filmet is forgatott (Zsiguli, Hasutasok), és Badár Sándorral az UPC cég reklámjaiban is feltűnt, mint Szőke kapitány. Újabb filmjei hangulatukban, szatirikus világlátásukban hasonlítanak a korábbiakra, de immár bevallottan közönségfilmek szeretnének lenni rétegfilmek helyett.
2006-tól videoblogol, jelenleg Hegyi Zsolttal közösen vezetik az Estiskolát, ami egy fotós-videós közösségi oldal, leckékkel, elemzésekkel, filmetűdökkel.
Ami megfogja az embert leginkább egyedi előadói stílusa, és az általa látott világkép amit minden alkalommal oly hitelesen ad elő . Eddig is hallatta már hangját de biztosak lehetünk benne, hogy akad még felejthetetlen alakítás és komikus történetek a taliándörögdi "kisember" tarsolyában. (Folyt. köv.)
„Persze, nincs pénz, azért ilyenek a filmjeim. Amit lehetett, kihoztuk belőlük. Egyszer egy öt perces részt kellett volna csinálnunk valami Szomjas György szerkesztette filmbe. Egy éjszakára megkaptuk a kért helyszínt, egy üzemi étkezdét. Gondoltuk, ha már forgatunk, miért ne forgassunk kicsit hosszabb dolgot. Így készült a Nagy Húsleves című játékfilmem. Magunkról. Az emberekről. Mert szeretem őket.”
- (Szőke András, 2000).


Megjegyzés küldése