Nagyon örülök annak, hogy újra találkozunk! Tombol a nyár és síelnék egy pohár limonádéért de engedjétek meg, hogy a tárgyra térjek.

A blog megannyi örömet és meglepetést szerzett nekem a majd két éves fennállása alatt. Szerettem, hogy volt egy felület ahol megoszthattam gondolataimat Önökkel és Veletek. Csak remélni merem, hogy olvasóim számára is legalább olyan kedves volt a létezése mint amilyen nekem.

Bárhogy is volt, elérkezettnek érzem az időt arra hogy továbblépjek. Magamba zártam minden tapasztalatot amit számomra a kommentek nyújtottak, és ezzel együtt próbálok meg új vizekre evezni. Remélem minél hamarabb egy megújult formában és szűkített témakörben  gondolkodhatok újra veletek!

Üdítő nyarat és pezsgő évet kívánok mindenkinek!

Egy kitűnő családi, vagy egyéb társasági programot szeretnék ajánlani. A debreceni Nagyerdei Kultúrpark meglátogatása túlzás nélkül állítom, hogy a város egyik legjobb zórakozási lehetőségét nyújtja.

Mára az intézményben alig maradt nyoma a régi idők igénytelenségének. Nyírják a füvet, gereblyézik az ágyásokat és többé kevésbé a régen látható állatok is új, vagy felújított kifutókba éldegélnek. Élvezhető és meglepetéseket tartogató 3-4 órás sétát képes nyújtani, ez az egykor jobb megítélésnek örvendő létesítmény.

Szombaton és jó időben mentem el a "cóba", nem volt se zsivaj, se sorban állás. Állatbarát lévén könnyen elfogultan írhatnék, de mivel mégiscsak állatkertről van szó, ezt nem tenném. Még mindig vannak halálsorhoz hasonlító ketrecek is (medvék stb.), de összességében a látvány alkalmas a rosszkedv rombolására. Nekem a pálmaház volt a kedvencem, mert rengeteg növényt és egzotikus állatot kínál.

 Ha unod az újdonsült békás tavi nyüzsit vagy halálra ráztak már a "kerékpárutak", látogass el az állatparkba, de a vidámparkhoz ne fűzz nagy reményeket!

Szűkös a keret, nem beszélsz románul, a Dunántúl pedig túl messze van? Ez esetben a Tiszán innen mindent neked találtak ki!

Nyíregyházáig érdemes vonattal utazni, hiszen a 4-es fűút nem a járhatóságáról nevezetes. A MÁV minden igényünket kielégíti az 42 perces út alatt. Szerencsére a másodosztályú 460 forintos diák, illetve a 915 forintos teljesárú menetdíj nem megterhelő. A kerékpárunkat kényelmesen vihetjük magunkkal mindössze 175 forintért. 


Nyíregyházára megérkezve, az állomás előtt található Petőfi utcán kezdődik az kaland, mely a körút része és egészen a város északi csücskéig eljuthatunk rajta. Van kerékpárút amit érdemes használni még ha gyenge minőségű is, mert az autósok nem elég körültekintőek. A Vasvári Pál utcát elérve már rá is tértünk a túraútvonalra. 

Nyírszőlős-Buj-Tiszabercel útvonalon haladva célba érünk. Megtettünk 30 kilométert Gávavencsellőig, ahol a János-tó Hajókikötő és Étterem-ben tölthetjük az éjszakát. Tapasztalatból beszélve udvarias kiszolgálás és kényelmes szobák várják a látogatókat. Főzési lehetőség, kajak-kenu, megannyi kecske és szürke marha gondoskodik a szórakozásunkról. Van étkezési lehetőség is, de a településen minden szükséges élelmiszer beszerezhető az itthoninál kedvezőbb áron.

A második napon ez egyik legjobb alternatívát Tokaj nyújtja. A 19 kilométeren szemünk elé kerülnek öreg templomok, egy földvár és több holtág is.

Remélem lesz akiben felkeltettem a kalandvágyat és olyan is aki komolyan elgondolkodik a tekerésen. Ha valaki birtokában van hassonló útvonalnak, kérem ossza meg velünk. Nyeregbe, magyar!

Tegnap este hattól dr. Csernus Imre tartott előadást a Lovardában. Biztosra veszem, hogy a stílusát mindenki jól ismeri, szükségtelen őt bemutatni, így az elején (mivel ott voltam én is) inkább a közönségéről írok néhány sort.

Férfi és nő számára egyformán érdekes téma volt A férfi, akinek igazi arcáról halhattunk tegnap nem kevés egoba markoló mondatot. Érdeklődéssel figyeltem a közönséget is, már az előadást megelőző percekben is. Először az tűnt fel, hogy a jól öltözött értelmiségiek tengerében a nők voltak többségben. Mögöttem is két erős negyvenes üzletasszony foglalt helyet. Náluk nem került szóba más mint adóbevallás, pda, mobiltelefon és laptop. Ez olyan dolog volt amin valóban meglepődtem.

Még néhány érdektelen perc telt el, amikor kigyúltak a színpadi fények. Már többször tapasztaltam, hogy az előadó érkezése utáni első percben mindig kiválik az a jellegzetes gyengeelméjű, aki a mindenkinél hangosabban nyerítéseivel győzködi saját magát arról, hogy megértette a mikrofonos ember mondanivalóját. A lovardában sem volt ez másként. Fényképezés gyakorlatilag nem volt, persze gépet sokan vittek magukkal, de a lebilincselő mondanivaló miatt sajnáltak a gép elővételére időt pazarolni. Őrült nagy csendben lapított végig a publikum, csak a magukra ismerők fészkelődése zavarta meg néha a nesztelenséget, akkor ha kényes téma következett.

A pszichológusok előadásai a laikusokban mindenkor hasonló reakciókat vált ki. Ilyen lehet döbbenet, meglepetés, szégyenérzet, értetlenség, elutasítás, dac, nagyképűség, szerénység és hasonlók. Ami Csernust megkülönbözteti kollégáitól az az előadásmód. Nem kertel, ha bűnös vagy tökön rúg, ha  ártatlan megdicsér,  de ha kikezded akkor okosan védi magát. Mindig a keretek között marad, így nem kell attól tartania, hogy önmaga ellen beszélne. Minden alkalommal képes felismerni a másikban rejlő hiányosságot, éberségével saját figyelmünket fókuszálja, kegyetlenül de eredményesen.

A tegnapi alkalom meggyőzött arról, hogy A férfi és minden bizonnyal A nő című könyvei érdemesek a figyelemre! Ezek pontosan választ adnak azokra a kérdésekre amire itt nem tudok választ adni. A témát és az előadót igazán csak ezek a könyvek tudják megfelelően közvetíteni. Ha van akiből érdeklődést váltott ki a poszt ajánlom figyelmébe az alábbi írást. Jó olvasást kívánok hozzá!

A méltán híres Bamako Rally minden évben Európa szívéből indul útnak  hogy járatlan utakon, aranyszínű sivatagon és homokos földutakon jusson el fekete Afrikába, az emberpróbáló autós verseny végcéljába.

A négytagú csapat egyik tagjával Keczán Istvánnal beszélgettem a felkészülésről, a versenyről és az ahhoz kapcsolódó élményekről. A verseny lebonyolítása után csak hosszas szervezést követően sikerült a találkozás, az eltelt hetek alatt ugyanis a teendők hosszú sora halmozódott fel a versenyzők előtt.

István munkaideje éppen a végéhez ért, amikor beszélgetésünkre sor kerülhetett, de ettől függetlenül egy frissítő és élményekben gazdag estében volt részem. Kellemes hangulatban hallgattam végig a verseny minden pillanatát, egészen a legérdekesebb részletekig.

Barátaimmal már régóta kedvelői vagyunk az autósportnak, és ez a rendezvény egyformán megmozgatta mindannyiunk fantáziáját. A számos rally verseny közül Bamakó áll hozzánk a legközelebb, és egy valódi afrikai versenyszakasz mindannyiunk számára egyforma kihívást jelentett. A versenyt sokan a világ 10 legnagyobb kalandjának sorai között emlegetik, alig vártuk, hogy mi is részt vehessünk rajta.

A versenyre két és fél hónap alatt tudtunk felkészülni. Az autónkat, ami egy 1987-es Toyota terepjáró volt, saját kezűleg készítettük fel. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen az építést csak a munkaidőnk elteltével tudtuk elkezdeni. Ilyenkor együtt voltunk mindannyian és segítettük egymást, amiben csak tudtuk. A start pillanatában azonban minden korábbi fáradságot elfeledtünk és csak a kihívásra koncentráltunk.

Az összes adandó feladatot igyekeztünk megosztani egymás között. Persze a navigálásnál vagy a szerelésnél volt olyan, aki egy kicsit többet segített az többieknél, de alapvetően mindenki kipróbálhatta a navigálást, megtapasztalhatta a sivatagi vezetés hangulatát és a kősivatag „ringatását” is.

A hangulat a három hét alatt végig remek volt. Paulik Zsolt, Paulik János, Szilágyi György és én már régóta barátok vagyunk, jól ismerjük egymást, így képesek voltunk minden helyzetre helyesen reagálni. Bármikor készek vagyokunk arra, hogy megismételjük a versenyt ugyanezzel a felállással.

Közelebbi kapcsolatba egy Holland csapat tagjaival sikerült kerülnünk. Többször adódott műszaki problémájuk a terepen, de a segítségünkre mindig számíthattak. Cserébe jó barátságot kötöttek velünk. 

Idén a rally megijedt Afrikától. Hogyan fogadtátok a hírt, hogy kénytelenek rövidíteni a versenytávot?

A hírről az indulás előtti napon szereztünk tudomást. Nagy csalódás volt, hiszen nem erre készültünk. Persze a rengeteg élmény valamennyire képes volt kárpótolni minket. A remek szórakozás és kaland mellett a rászorulóknak is segíthettünk. Ételt és ruhaneműt vittünk magunkkal, amik beszerzéséhez Nyíradony város önkormányzata is hozzájárult. A tenger látványa, a segítő csomagok okozta öröm mind a támogatóink voltak. De amikor azt kellett látnunk, hogy szépségkirálynőink puszta kézzel próbálják elakadt autójukat kiásni, akkor inkább gondoltuk szórakozásnak az egészet, mint komoly versenynek. Afrika veszélyeit természetesen igyekeztünk komolyan venni. Éppen ezért villáskulcsból alaposan feltankoltunk (nevet).

A gyerekek akár egyetlen szem cukornak, az asszonyok a ruháknak, a férfiak pedig a magazinoknak (nevet).

Mi volt az, ami a legjobban hiányzott az utatokon?
Három hét hosszú idő, talán emiatt legtöbbünk számára a család. Akad közöttünk többgyermekes családapa, nekik a viszontlátás öröme sok erőt nyújtott a nehéz pillanatokban.

Ha a következő évben nem is sikerül, egyszer mindenképpen szeretnénk eljutni Bamakoig. A kilencven indulóból idén harmincadikak lettünk. Nekünk sikerült helytállni, ezért azoknak akik kételkednek magukban ezt üzennénk; bátorság a Bamako mindenkinek egy életre szóló élményt jelenthet!

Egy pihenni vágyó szellem minden lehetőséget megragad, ami gondolatait akár egy leheletnyivel frissebbé teheti. Ezek az alkalmak jobbára nem többek a pirosnál töltött egyetlen percnél, a pénztárnál kivárt tíznél, vagy az álomba szenderülést megelőzőknél. A legtöbb embernél ilyenek lehetnek a hétköznapok, éppen ezért meg kell próbálnunk minden adandó alkalmat megragadni annak érdekében, hogy ennél valamivel több időt szánhassunk magunkra.

Alkalom volt április 22. –a Föld napja. Egy megfelelő nap arra, hogy észrevegyük mennyire fontosak is lehetnek társas kötődéseink, azok a baráti beszélgetések amikben a legkönnyebben találhatunk önmagunkra. Ezen a napon a népszerű debreceni kerékpáros felvonulás lehetőséget adott arra, hogy egy nem hétköznapi módon lehessünk együtt barátainkkal vagy a család szeretett tagjaival.

A kritikus tömeg egy egyszerű, előremutató gondolatot hív elő a háttérből, ami a föld napján egyszerre aggódik a tiszta vízért, a friss levegőért, a gazdag földért, valamint természetesen a bringások jövőjéért. A föld napja, igazából az ember napja. Talán eljön annak is az ideje, amikor a rendezvénynek köszönhetően még többen fordítanak figyelmet a saját életüket építő gondolatokra. De ehhez, a figyelem felkeltéséhez háromezer bringás együttes hanga nem elég. Ennél sokkal több embernek kell lehetőséget látnia a tömegben.

Debrecenben nem három, nem tíz, de nem is ötvenezer olyan ember él, akinek életében alkalom lehet a kritikus tömeg. Egy nap, egy lehetőség hogy tegyünk valamit. A Hajdúság szívében kétszázezernél is több ember mozog és lélegezik egyszerre, akinek nem kellene nagy erőfeszítés tennie ahhoz, hogy végre kilépjen az otthonülő kritikus szerepéből, és a következő alkalommal maga legyen a KRITIKUS TÖMEG!

Ezzel a kedves gesztussal elöl jár a hajdúváros abban, hogy hazánk hányatott sorsú művészei végre méltó helyszínen élhessék meg alkotói szenvedélyüket. Akiket mindeddig a szűkös utcákon, sivár sikátorokban tépett a zord idő, miközben egyetlen szenvedélyének hódolt most végre fellélegezhet! Végre egy olyan megoldás született amely mindkét fél számára előnyökkel járhat. A vezetés örülhet hiszen ezáltal színesedik a városkép, a művészek pedig megkaphatják az áhított nagyobb nyilvánosságot. Debrecen mindig is "fontosnak" ítélte a street-kultúra erősítését (szemben megannyi magyar nagyvárossal) ezért ezúton is köszönjük nagylelkű gondoskodását.

Az ideiglenes piactér gördeszkapályává alakítása után 2010-ben újabb lépést tettek Debrecenben az utca-kultúra "felvirágoztatása" felé. Újabb eshetőség, ami magában hordozza egy lelkében egészségesebb és boldogabb ifjú nemzedék megszületését! Így tovább Debrecen!

Egy olyan "korszakalkotó" ötletről van szó ami kiemelten nagy segítségére lehetne a planéta népének, de  szűkebben (hogy keblünkre ölelhetőbb legyen a dolog) még nekünk a "vadkelet" népének is. Két olasz diák fejéből pattant ki az ötlet, akik szerint a jövő útjai olyanok lehetnének akár az emberi bőr. Képessé tennék őket arra, hogy ha az megsérül, akkor "valódi" sebek képződjenek a burkolatok felületén. Ezt úgy képzelik, hogy két réteg aszfalt közé egy színező puha réteget is beiktatnának ami a felső kopása esetén annak felszínére kerülne. Korántsem érdektelen problémára találhatták meg a jövő megoldását, mert a disznófürdetők nap mint nap emberek millióinak okoznak fejfájást a világ számos országában.

Balra látható az elképzelt változat, naná hogy jobbra a mindennapi

Véleményem szerint az ötlet mentené az autósokat a legtöbb kártól, merthogy elegendő távolságból kiverné szemüket az este még foszforeszkálni is képes leendő kátyútípus. Még a karbantartókon is jelentőset könnyítene. Egyetlen helikopterrel naponta kilométerek százait is átlehetne pásztázni, amikor egyedül a színre és a jegyzet ceruzára kellene ügyelni. Ja persze csak akkor ha akadna rendes kopter ilyesmire. Vagy egyáltalán bármi másra.

Csakhamar útra keltem és feltett szándékomban állt belevetni magamat a tárgykultuszban élők zavarosnak tűnő világába. Szerencsére villámgyorsan megtaláltam az erre legalkalmasabb helyet itt az Alföld kedvenc városában. A debreceni Cora olyan távlatokat nyitott előttem a Jysk személyében amiről addig álmodni sem mertem. Ez az a pillanat amikor végteleníthetném soraimat, majd azokkal megkísérelhetném bitekbe ágyazni gondolataimat. De ne aggódjon senki, mert úgy döntöttem csupán egyetlen de hatásos pillanatát emelem ki kirándulásomnak.

Kalandozásom során amikor is addig rohangáltam oda-vissza, hogy egyszer csak szembe találkoztam magával az elmeháborodottság netovábbjával az ezer forintért árult importált makkal. Ez szerintem remek példa arra a jelenségre, hogy a tudatosság mellőzése miatt terhes a haza.

Hogyan mehet át egy ilyen termék az előzetes piackutatási vizsgálatokon és miért gondolja bárki is, hogy akad ember fia aki egy Jysk-ből hazavinne hasonló terméket (ennyiért)? Felmerül a kérdés hogy a stílusra éhes magyar vajon álmodik-e dobozos import makkal? Nem tudom biztosan de talán ti/önök segíthettek megválaszolni a kérdést!

Magam sem tudtam ellenállni annak, hogy sétát tegyek a városban. Startpisztolyomat kénytelen voltam a város egyik hivatalában elsütni, de nem aggódtam. Magamhoz szorítottam nem létező optimizmusomat és arra gondoltam; ha szarul kezdődik csak jól érhet véget. A Köz hangulata éppen olyan mint amilyen mindig; keserű és lehangoló. De nem a nyikorgó ajtók, a mocskos mennyezet vagy lyukas PVC padló okozza ezt az érzést. A negatív hangulatot az emberek ontják magukból. Általános jelenség, ha valaki nincs megfizetve akkor a legpihentetőbb melót is nehéznek érezheti akárki. De ha belegondolunk hogy itt mindenki egy kicsi ablak mögül próbál irányítani egy zsáknyi majmot, akkor talán megértjük miről is van szó. (Pláne ha eszünkbe jut, hogy ez még az élhetőbb munkák közé tartozik kis hazánkban).

Jó példa az ingerszegény környezetre; ottjártamkor két suhanc támaszkodott az egyik pultnál, bámulták az ügyintéző ötvenes hölgyet munkája közben. Csinos nő volt, nem is bírták sokáig szó nélkül a srácok: "Jó nő mi? Ja, jó a csecse" suttogták egymásnak. Az történt hogy az akták mellől a hölgy meghallotta a fiúkat és kis hajigazítás után széles mosollyal üdvözölte a hallottakat. Érdekes volt mert az ő korában nem ilyen reakcióra számítottam.

A hivatal után reméltem, hogy találok még új ízeket a mama bonbonos dobozában.Gondoltam folytatom a Debrecen Plázánál. Na nem azért mert ez a legjobb kiindulópontja a városnézésnek. Nem nem az, csak közel van a villamoshoz.

Nem titok az épület sohasem volt a város kedvence és talán emiatt történhetett úgy, hogy a környéke sem sugárzott magából soha még egy szikrányi "belső fényt" sem. Az épület oda nem illő az építése óta, ráadásul mára utolérte a kor és vele együtt az igénytelenség. Fölösleges az egészet bemutatni elegendő az ha csak a főbejáratról teszünk említést. A tér fő elemein a padokon mára menetrend szerint dőlnek egymás vállára értelmetlen emberek, sokszor már kora délelőtt mámorban úszva. Többen lejmolnak odakint a hidegben mint amennyien az épületben vásárolnak és cigarettából is legalább annyit sodornak a város ezen szegletében mint ahány szivart Havannában egy hasonló délelőttön.

A biztonságiak már a világon semmit sem tesznek a hangulat fellendítésé érdekében. Elég nekik az ha naponta kétszer elzavarhatja a szórólapos srácot a bejárat elől. Pont azt aki a legkevesebb "kárt" okozza a placcon de ő legalább nem szól vissza.

Sok olyan sapiens van közöttünk, akik gyermekéveik eltelte után is csillogó szemekkel örülnek a hóesésnek, pontosan úgy mint ahogyan azt azelőtt is tették. Az ilyenek mindig izgatottan néznek ki az ablakon és képzelik el ahogyan kilométereken keresztül vontatja őket szánkóval egy kedves, szerető teremtés. Többnyire a férfiak azok akik az utóbb említett cipőben lépkednek és ki lehet más mint bájos kedvesük, aki rajong az ég fehéren csillogó ajándékáért. De őszintén ki bánhatja ezt? (Valószínűleg akinek nincs szánkója:)

IGEN az lenne a legjobb ha mind aki teheti most azonnal kicsúszna szánkózni, hiszen nem ártana kicsit elfelejteni a tél árnyas oldalát. Például legalább öt percig nem bosszankodni a tömegközlekedés a fűtésszámla vagy az üzemanyag miatt! Vajon kit érdekel a KRESZ, ha éppen sínen csusszanunk vagy akár a Kékfény jajgatása mely túl régen zavarja nyugalmunkat?! Most azonnal másszunk le az emeletről vagy éppen a kerítésen keresztül és forduljon mindenki fejjel a hóba!