Kivételesnek, sőt egyenesen remeknek titulálta számos kritikus a Titanic rendezőjének legújabb produkcióját már hónapokkal annak bemutatója előtt. Annyit már előre elárulhatok, hogy korántsem alaptalanul méltatták, az Avatar kivételes alkotás. Már nem akarok belemenni a film technikai újításainak dicséretébe, azt már éppen elegen megtették előttem. (De azt mégis újra leírom, hogy a látvány, ami a produkció gerincét alkotja egyértelműen magával ragadó).  Így most inkább egy néző pozitív tapasztalatait osztanám meg a film történetéről és ideológiájáról, hiszen erről kevesebb szó esett.

A Pandora bolygóval megteremtették azt a világot, amire titkon minden ember vágyik.  A most szemünk elé táruló lüktető élővilág legtöbb tagja egyedi és kifejezetten látványos. Olyan, mint National Geographic legszebb sorozataiban. A bolygó urai a na’vik emberfeletti képességek birtokosai, hatalmas égi madarak hátán lovagolnak és oly harmóniában élnek a természettel, ami egy modern ember számára csak legszebb álmaiban elképzelhető. Olyanok ők, mint a Földön velünk élő ősi emberi törzsek, akik mindmáig képesek környezetükkel egységben együtt élni.

Valójában ezen a szinten már inkább a hiányosságokra kellene koncentrálni. Azonban azt tudom mondani, hogy az összképhez viszonyítva ezek nem számottevőek. Általam nem várt fejlemény volt az, hogy ha a látványos elemektől lecsupaszítanám a filmet, akkor a hátramaradó „szövetek” önmagukbn is képesek lennének megállni a helyüket. Persze nem lehetett volna belőle sohasem látványos mozisiker szuperszámítógépek nélkül.  De ezt a tényt nyugodtan írhatjuk az általános érzéketlenség számlájára. Gondoljunk bele hányszor hívták már fel figyelmünket a környezet rohamos pusztulására vagy az emberi értékek növekvő csorbáira? Bizony jó sokszor, de ebben a műfajban talán kicsit ritkábban. Mert kevés a hasonló érzelmes próbálkozás, ezért értékelendő ez a részlet is. Ha ugyanezt a történetet a földön játszották volna kék óriások nélkül, soha ekkora közönséghez nem juthatott volna el a film.

Mindig is figyelemmel kísérem, hogy hányan maradnak ülve egy film lefutása után. Általában elenyésző a látottakon valóban elmerengők száma.  Azoké, akiket meg tud ragadni egy film és emiatt hosszan merengve bámulják a tovaszökő feliratokat.  Ennél a történetnél a nézők kétharmada legalább néhány másodpercig a látottak hatása alatt maradt és akadtak bőven, akik ennél is hosszabban időztek a vászon előtt.  Azok közül bizonyára még most is többen vágyódnak a kék holdra, arra az idealizált társadalomra és környezetre, ami nekünk emberek csak egy filmvásznon válhat valósággá.

Hogy akad-e olyan, amit hiányoltam? Bizony igen! Egy megbízható ismerőst, aki előttem látva a filmet mesélhetett volna arról, ami akkor és ott egy nézőre vár! Mert ki bízik a kritikusban vagy egy firkász szavában? Talán még lehet normális helyre foglalni, higgye el megér egy próbát! A legjobb pedig, ha az élményt fokozandó kiegészíti a jegyét egy harmadik dimenzióval, mert akkor üt csak igazán!