Mire számíthat a jövőben az a fiatal magyar ember, aki most rendőri vagy katonai pályára adja a fejét? Megéri-e számukra az a szellemi/érzelmi küzdelem amit leendő hivatásuk miatt lesznek kénytelenek megvívni? De az ami leginkább érdekfeszítő; igaz-e hogy az élet nagy kereszteződése előtt állók meggyőződésből választják ezeket a szakmákat, vagy pedig azért döntenek így, mert más közegben képtelenek lennének talpon maradni?
Komoly gondok terhelik a felvételi időszakban az iskolák leendő kopaszai fejét. A legtöbben előítéletek és téveszmék között lavírozva élik majd életüket, számos "hagyományos" problémályukat tetézve ezekkel. Kénytelenek lesznek ekviselni a polgári agyszülemények sorozatát, amikor azok a legtöbb esetben alaptalanok. Az, hogy a közeg (engedjék meg hogy ezalatt egyesítsem a két szakmát) valójában buta, erkölcstelen és a legtöbb esetben megvehető legyen véleményem szerint nem igaz. Azok az intézmények amelyek az említett szakmák oktatásával foglalkoznak nagy gondot fordítanak arra hogy a jelentkező emberek közül csak az arra erkölcsileg és fizikailag legalkalmasabakat válasszák ki. Nem igaz az, hogy a felvételizőket kilóra mérnék csak azért mert évek óta katona és rendőr hiányal kűzd nagy múltú országunk. A felvételi eljárások erős próbatételnek teszik ki a leendő hallgatókat, amelyeken koránt sem mindenkit találnak alkalmasnak. Ezért természetesen alaptalan az a feltételezés hogy rendőrnek vagy katonának manapság bárki alkalmas lehet. Remek lehetőségek lapulnak a barakok falain belül, az emberek jól végzett munkájuk nyomán belátható időn belül képesek előre lépni. Természetesen (ahogyan sok más helyen) itt is virágzik a korrupció, tehát szükségtelen a rendőrök vagy a katonák túlzott védelme. Minden nyájban akad fekete bárány. A kérdés tehát nem az hogy hol van, hanem hogy mennyi van belőle!
A többség az elején még igen is meggyőződésből áll a törvényes rend szolgálatába. Elhivatottságot és kitartást éreznek magukban és ezen érzelmeik mellé legegyértelműbben a védelmet és a rendfentartást tekintik párosíthatónak. A mai szerződéseken alapuló rendszerben az iskolákban már az elején feszült a fegyelem, korlátlan a harcikedv és az elhivatottség. A modern kori fertőző betegségek csak a boldog kiképzés után környékezik meg jelentősen a frissen végzett hallgatókat.
Sokan bántják ezeket a fiatalokat, mert azokk az emberek elfelejtik, hogy bár katonáink és rendőreink egyenruhát viselnek, attól még ők is (mindenki máshoz hassonlóan) "kenyérrel és vízzel működnek".
A jövő forradalmaiban és háborúiban, amiket elsősorban a mi földünkért és vizünkért folytatunk majd Júdea patás fiai ellen, egyikőnk sem élvez majd korlátlan biztonságot. Az akkori rendszer szolgálói lesznek a leginkább kitéve az elégedetlen nép önbíráskodó ítéleteinek. Az a gondolat hogy nemsokára az eskülyük és az Isten adta meggyőződésük közé kerülhetnek vajon mennyiben befolyásolja a fiatal gondolkodókat? Megéltünk már egy '56-ot amikor az elsők között kötötték fel a rendszer végrehajtóinak képviselőit. Elég volt csupán kék kabátban az utcán sétálni ahhoz, hogy csakhamar az első fáról lógatva találja magát az ember. Így is megéri? Kockázat akad bőven itt is.
Hogy döntenek végül? Nagyon érdekes mert nem mindegy mi lesz a vége. A jövő etnikai összetűzései is elkerülhetetlenek, érdemes hát meggondolni hogy képesek vagyunk-e parancsra harcra adni a fejünket.
Komoly gondok terhelik a felvételi időszakban az iskolák leendő kopaszai fejét. A legtöbben előítéletek és téveszmék között lavírozva élik majd életüket, számos "hagyományos" problémályukat tetézve ezekkel. Kénytelenek lesznek ekviselni a polgári agyszülemények sorozatát, amikor azok a legtöbb esetben alaptalanok. Az, hogy a közeg (engedjék meg hogy ezalatt egyesítsem a két szakmát) valójában buta, erkölcstelen és a legtöbb esetben megvehető legyen véleményem szerint nem igaz. Azok az intézmények amelyek az említett szakmák oktatásával foglalkoznak nagy gondot fordítanak arra hogy a jelentkező emberek közül csak az arra erkölcsileg és fizikailag legalkalmasabakat válasszák ki. Nem igaz az, hogy a felvételizőket kilóra mérnék csak azért mert évek óta katona és rendőr hiányal kűzd nagy múltú országunk. A felvételi eljárások erős próbatételnek teszik ki a leendő hallgatókat, amelyeken koránt sem mindenkit találnak alkalmasnak. Ezért természetesen alaptalan az a feltételezés hogy rendőrnek vagy katonának manapság bárki alkalmas lehet. Remek lehetőségek lapulnak a barakok falain belül, az emberek jól végzett munkájuk nyomán belátható időn belül képesek előre lépni. Természetesen (ahogyan sok más helyen) itt is virágzik a korrupció, tehát szükségtelen a rendőrök vagy a katonák túlzott védelme. Minden nyájban akad fekete bárány. A kérdés tehát nem az hogy hol van, hanem hogy mennyi van belőle!
A többség az elején még igen is meggyőződésből áll a törvényes rend szolgálatába. Elhivatottságot és kitartást éreznek magukban és ezen érzelmeik mellé legegyértelműbben a védelmet és a rendfentartást tekintik párosíthatónak. A mai szerződéseken alapuló rendszerben az iskolákban már az elején feszült a fegyelem, korlátlan a harcikedv és az elhivatottség. A modern kori fertőző betegségek csak a boldog kiképzés után környékezik meg jelentősen a frissen végzett hallgatókat.
Sokan bántják ezeket a fiatalokat, mert azokk az emberek elfelejtik, hogy bár katonáink és rendőreink egyenruhát viselnek, attól még ők is (mindenki máshoz hassonlóan) "kenyérrel és vízzel működnek".
A jövő forradalmaiban és háborúiban, amiket elsősorban a mi földünkért és vizünkért folytatunk majd Júdea patás fiai ellen, egyikőnk sem élvez majd korlátlan biztonságot. Az akkori rendszer szolgálói lesznek a leginkább kitéve az elégedetlen nép önbíráskodó ítéleteinek. Az a gondolat hogy nemsokára az eskülyük és az Isten adta meggyőződésük közé kerülhetnek vajon mennyiben befolyásolja a fiatal gondolkodókat? Megéltünk már egy '56-ot amikor az elsők között kötötték fel a rendszer végrehajtóinak képviselőit. Elég volt csupán kék kabátban az utcán sétálni ahhoz, hogy csakhamar az első fáról lógatva találja magát az ember. Így is megéri? Kockázat akad bőven itt is.
Hogy döntenek végül? Nagyon érdekes mert nem mindegy mi lesz a vége. A jövő etnikai összetűzései is elkerülhetetlenek, érdemes hát meggondolni hogy képesek vagyunk-e parancsra harcra adni a fejünket.

2009. augusztus 28. 20:04
Van egy régi ismerősöm, az ő apja hivatásos katona, kommandós, ahogyan tetszik. Folyton utazik, mindenhova húrcolja a családját, vagy ha nincs rá lehetőség akkor hónapokig távol van. Az ismerősöm velem egy idős, srác, kb 5 éve majd minden évét máshol tölti pont emiatt. Bár msot megállapodott saját lakásban pesten de a családja az költözik folyamatosan. Az apja szolgált németorzságban, irakban, most palesztínában van. Nem régen láttam pont a felvételi ponthatár kiderülésekor, hogy ennek az ismerősömnek ki van írva msnen, hogy felvették valamelyik pesti egyetem nemzetvédelmi/hadügy szakára. Megkérdeztem, hogy de hát miért? Miért akar olyan lenni mint az apja, aki nap mint nap a harcvonalban van, és tényleg kockára teszi az életét úgy hogy van felesége, egy fia és egy lánya. Csak annyit válaszlt az ismerősöm, hogy elhivatottság. Ez vezérli az apját, és megértette ő is, hogy ez a családi vállalkozás, neki ezt kell tovább vinnije.
2009. augusztus 29. 11:29
Az elhivatottság az amire nagyon nagy szükségünk van manapság. Bár nem feltétlenül az EU szabadkőműves képződményének oltárán.
Megjegyzés küldése