Az ember naphosszat képes merengeni elméje újonc gondolatain. Előfordulhat hogy ezek a hangtalan "beszélgetések" zsákutcába kanyarodnak, de többségében gondolataink magvai mégis termékeny talajra hullanak.

Vajon mi vezette Edisont az almafa alá? Einstein miért "bámult" a napba, s mi késztette zseniális gondolatai megalkotására? Rajtuk kívül természetesen senki sem mondhatja meg melyik volt az a kulcs pillanat amikor nagyszerű elméleteik megszülettek. Első hallásra hasonló őrültség lehet ha valaki arra gondol hogy egy szelet pizza elfogyasztásából kiolvashat bármilyen információt, ami akár egyetlen emberre nézve is érvényes lehet. Persze korántsem beszélhetünk Einsteini színvonalról, de miért ne játszhatnánk a gondolattal? Mégis mi mindenre lehet az étkezési szokásokból következtetni?

Abból ahogy valaki nekilát a maga elé vett ételnek, következtetni lehet a személyisége néhány vonására. A pizza remek "alany" egy kis elmélkedésre, hiszen azon ételek egyike amit többen szívesen fogyasztanak. Abban viszont szemmel jobban láthatóak az eltérés, hogy ki melyik részét hajlandó megenni. Méginkább fontos az, ki hogyan fog hozzá az ételhez! Véleményem szerint három embertípust lehet megkülönböztetni aszerint, ki miként fogyasztja a pizzát. A vélemény most független attól ki hogyan ül az asztalhoz, kézzel vagy evőeszközzel eszik, vagy hogy milyen feltétet választ a pultnál.

Az első típusba az az ember tartozik aki bátran belevág a "közepébe", de a pizza ropogósra sült szélét (a kevésbé finomabbat) már nem fogyasztja el. Erről az emberről ha véleményt kellene alkotnom azt mondanám: gyermekként nem volt erős szabályokhoz kötve, csaknem szabadon tehetett amit akart. Nem kellett megbirkózni a valóság száraz oldalával, azon komoly gondok és következmények nélkül túlléphetett. Továbbá az a legvalószínűbb hogy elfoglalt szülői házból érkezett. Ez az ember nehezen viseli a gyűrődést, fintorog ha savanyú a szőlő és úgy hiszi (sőt tudni véli) hogy egymagában is számít valamit ezen a világon. Közöttük sok a komoly ambícióval és vezetői hajlammal rendelkező. Érthető, hiszen ő már gyermekként is eldönthette mit hogyan csinál. Később sem fogad el semmilyen jelentős korlátozást sem befolyásolást.

A második típusú az aki a kevésbé ízletes végéről hajlandó nekilátni a falatnak. Ez a személy előre mérlegel, belátja hogy a "rossz" elkerülhetetlen, hát essünk túl rajta minél előbb! Nos, neki biztosan mindent el kellett takarítani a tányérról kisgyermek korától kezdve. Ez az ember türelmesen kivárja a szelet habos oldalát. Javíthatatlan optimistának mondanám aki mindig biztosnak gondolja, hogy jön még ízletes falat. Ők többnyire engedelmesek is, nem lesznek sosem vezetői lázadásnak, de innovátorai sem a sorsuknak.

Harmadik csoportként az előbbi két eset kombinációját említeném meg. Az ide tartozó ember előre felméri a helyzetet, tervet készít, majd úgy hajol fölé a tányérnak, hogy arról minden falat a lehető legegyenletesebb színvonalú maradjon. Felváltva harap/vág a száraz széléből és a feltétből is. Ő is látja, "elkerülhetetlen" hogy mindent megegyen, hiszen azt már otthon is muszáj volt megtennie. Talán a legjobban képes a felügyelet kézben tartására, de csak néha lesz szerencséje egy-egy teljesen édes falathoz a szájában.

A három közül az első és a harmadik képes felülemlekedni a problémán. Noha még mindig kedvez a szülői akaratnak, majd felnőve betanított ösztöneinek, mégis ezeket tartom a legszimpatikusabb hozzáállásnak.

Aki nem szereti a pizzát, az a tátongó réseket kiválthatja töltött káposztával is....