Kőbárány blogja

A Match gondol rád

Ha gyanútlanul sétálunk a Péterfián bizony az emósoknál is meglepőbb dolgokkal találkozhatunk. Néhány határozott lépés a "Pláza sétányon" s lám, a szemünk elé tárul a "Harmadik debreceni vevőklub Májusfesztivál."


A Match-nak köszönhetően, vérbeli magyar (rendezvény) különlegességről számolhatok be. A helyszín a Debrecen Plaza hátsó bejárata és a kijelölt dohányzóhely közös "elkerítésével" kialakult küzdőtér.

Lássuk mit sikerült kihozni a kerékpár tárolójából. Az áruház szakemberei nem kívánták a szervező munkákat túlbonyolítani, ugyanakkor az is igaz hogy ami csak a kezükbe akadt mindent beépítettek és felhasználtak. Válaszfalként megelégedtek néhány mobil paravánnal, amivel el is érték a kívánt térhatást. De valakinek ez nem volt elég így megtoldották a falat pár bevásárló kocsival. Az amúgy is idevág. (Egy Media Markt találkozón a Plazma tv kerítésen sem lepődnénk meg.) Nem feledkeztek meg a hangulatról sem; léggömb, történelmi zászló, muskátli, fémvázas faszék (stb.) hivatott a kellő kényelmet szolgálni.

A felsorolt húzásokkal sikerült minden jóllakott nyugdíjassal feledtetni a villamos és az autók zaját. Kell-e több a hasznos időtöltéshez?


Zárásnak egy kép a környezetről. A bajor srác nívója mellett már fel sem tűnik a konténer.

6 megjegyzés:

most látom csak hegyaljás videósáv..atyaég mekkora buli volt:D


Júli 18-án Jurij-Fruttik kombó! Ott a helyünk. Mennyibe van a napijegy?


hegyaljára? 5 ezer ft, bérlet pedig 12 ezer..inkább érdemes szerintem bérletet venni, jobban járnátok:)


Kösz, van igazad van. Megnézem a többi programot majd az eldönti. De nem nagyon érdekel más. Esetleg a DnB fellépők. De nem fogok csak egy nap ráérni. Sajnos. Ha ott leszel szombaton találkozunk. Kösz még egyszer.


Jajj, miről maradtam le! Iskolás évem székei, jó lett volna nosztalgiázni! Meghát hogy mik vannak! Muhahaha!


Szükség törvényt bont. Nekünk is ilyen "székek" jutottak anno. Nem sírom vissza azokat az órákat, és a szalag parketta sem a széktologatást.



Üzenőfal:

Zene olvasáshoz: (Didgeridoo dallamok)

Északkelet-Magyarország időjárása

Blogarchívum