Kőbárány blogja

Elmehetek Esztergomba félpénzzel

Esztergom fejlett iparú iskolaváros Komárom-Esztergom megyében. Kikötőváros a Duna partján. Kedvelt idegenforgalmi célpont.


Volt szerencsém egy rövid sétát tenni a városban és nézelődni vonzáskörzetében. Errefelé sok a turista így kedvesek és a nyüzsgéssel megszokottak a helyiek. Szépek és rendezettek az utcák, látszik hogy szeretnék megóvni évszázados értékeiket. Persze az emlékművek parkolóiban itt sem működnek a sorompók sem az automaták. Ahogy megáll az ember máris szalad a jegy biztos Magdi néni kihízott kétujjas papucsában, tombola tömbbel a kezében. A bazárosok itt is küzdenek az életben maradásáért. A "sárga törpék" már kirajzottak tictac doboz méretű fényképező gépeikkel és széles mosollyal. Szerte hallatják cincogó "konnichiwa-konnichiwa" összetéveszthetetlen hangjukat.

Turista még ilyenkor kevés akad, azok is a Bazilikára és a Dunakanyarra kíváncsiak a leginkább. A szépséges ódon építmény látogatása ingyenes, a vár pedig gyönyörű kilátást ad a Dunára és Szlovákiára. Egy helyen találkozhatunk az óvilág freskó és stukkó csodáival, az olasz márvány és arany legszebb kompozícióival.

Szoros a kapcsolat a szomszédos szlovákiai várossal Párkánnyal (Štúrovo). A kisváros lakosai nagyrészt magyarok de jelentős a szlovákok száma is. A sétáló utcán haladva felfigyelünk a rendezett környezetre a gondos tervezésre. Úgy látszik itt van igény a szépre. Üde, fiatalos és vonzó érzetet keltenek az utcák. Mintaként szolgálhat bármelyik kis lélekszámú városkánk számára. Persze kevés településünk fekszik ilyen festői helyen és Esztergom sem mindannyiuk szomszédja. De ne felejtsük hogy országa csücskében található s mégis jut pénz fejlesztésekre és szinten tartásra.

A bazilika orgonája

A túlparton Párkány, a köldökzsinór a Mária Valéria híd

A Vörös vércsék bentlakók

Štúrovo Fő utca I.

II.

Szívesen látnak "minket" is

A hazai üzletlánc

Esztergomra visszatérve, kis költségvetéssel is megtekinthető minden ami fontos ezen a szép helyen. Ha érdekel egy öreg város nevezetességeivel, érdekes lakosaival és kék folyójával akkor keresd fel a Dunakanyart. Nincs olyan messze a Dunántúl és a nyár is túl rövid ahhoz hogy utazás nélkül teljen el. A "kakas város" szemet gyönyörködtető lehet bármelyikőnk számára. Egy alföldi ember szemének pedig fokozottan.

4 megjegyzés:

szeretem esztergomot, még osztálykirándulni is voltam ott általános negyedikben:D jó kis kirándulás lehetett neked is, bízom bene, ha már párkányban voltál akkor nem hagytad ki a zlaty bazantot:P


Nem tagadom, kedvelem a tollas jószágokat. Párkányban a részletesebb ismerkedés sajnos most kimaradt. De július elején bepótolom!


javítanom kell, ismételten. a bazilika nem teljesen ingyenes, a kupola és a kripta is pénzbe kerül. Én már csak tudom, mivel már legalább 12x voltam ott, és esztergomnak is csak a bazilika része a szép, a többi gané, főleg a szuzukigyár mögött


Egy szóval sem mondtam hogy teljesen ingyenes. Ismételten.



Üzenőfal:

Zene olvasáshoz: (Didgeridoo dallamok)

Északkelet-Magyarország időjárása

Blogarchívum