Az útvonalról; Debrecentől Kisújszállásig személyvonattal 2. osztály, onnan rövid átszállást követően Kunhegyes irányába vitt az út. Másfél óra kellemes ringatózás következett a Szovjetunió és volt északi szomszédunk formatervetett csodáival.

A háromnapos nagyjából tízezer embert vonzó rendezvényt kezdésképpen 300 forintos belépővel lehetett látogatni, az addig szélesen (plakátok, internet) hirdetett 200 Huf helyett. Nem nagy különbség, de mégsem erről volt szó. A jelenlevő illetékesek természetesen semmiről sem tudtak. A csekkolás a "Torinform jegyirodánál" zajlott. Lehetőséget adtak kóstolójegyek vételére 100 Huf/db értékben. A jegyekből került eladásra bőven, de a nagy érdeklődés nem tette felhőtlenné a hangulatot. A feldolgozott 30 sertés nem volt elegendő a közönség számára, így sajnos akadt aki nem tudott kívánsága szerint étkezni. A felelősségteljes, kissé borvirágos zsűrik komoly és színvonalas szolgáltatást biztosítottak, úgy a profik mint a meghívott vendégek (Bodrogi Gyula és Verebes István).






Napestig lehetne a látnivalókról mesélni de megpróbálok a kevés ínyencségre koncentrálni.
Akadt itt 10 fős közönség előtt hastánccal mulatozó tintás roma, az éltető nedűt "szívatósan" kínáló jómagyar;


portékáját szigorú tekintettel kínáló Vajda-klón;


de a készítési eljárást tökéletesre hangoló szárított kürtőskalácsos is;


Összességében kellőképpen magyaros és színvonalas eseménynek lehettem tanúja. Szeretném hinni hogy szükség van az ilyenekre, hogy nem minden a külföldi nyaralás és síelés. Nem láttam azonban túl sok boldog embert, pedig elméletileg kikapcsolódási céllal zarándokoltak ide a hasukat kedvelők. A magyar arcára kicsit másképpen ül ki a szórakozás, mint egy japán vagy német turistának. Azok alig győzik nevetéssel és kilométerrel, míg a magyar kövér, lihegős, zsugori és gyanakvó. Persze toron nem kell fitnessbajnokokat keresni, de azért megpróbálok egy átlagot venni. Dióhéjban ennyit a Campingből, szerencsére volt lehetőség a városban és a tavon is nézelődni.


A kiskörei-víztározó impozáns látványt nyújt. Alföldi gyerek ritkán találkozik méretes vízfelülettel, így közülünk sokan áhítoznak habjai közé partjainál. Tél van a víz leeresztés időszakát éli a tó, ilyenkor felszínre kerülnek a hanyag apróságok is. Például az évtizedes csúszda jelentéktelen betonalapja, amit gyakorlatilag a hidrogén molekulák kötése tart csak össze.


De minek is karbantartással foglalkozni amikor a parton megy a "biznisz", van itt komoly homokos part és színvonalas szórakozóhely is.



A város (keleti színvonalával) kedvelt hely a turisták körében. Ennek ellenére a főutcán elég kevés "Szoba Kiadó" táblát láttam. Remélem csupán a téli holtszezonról van szó és nem a válság mosolyog már innen is ránk. Talán a főtéren álló hirdetőtábla is segít betekinteni a városiak mindennapjaiba.


Ugyan nem találkoztam túl sok önkormányzati épülettel, de azt elmondhatom hogy a minőség inkább jellemző erre a kisvárosra, mint hőn szeretett megyeszékhelyünkre. A buszpályaudvar tetszetős és igényes.


Persze itt is vannak magyaros technikai megoldások, de ezeken nem kell meglepődni. Kis ország, egységesült eljárásokkal. A világítótest lógjon 3 méteres kábelen, a táblákat pedig elég filctollal, füzetlapból legyártani.

A tapasztaltak után a javaslom mindenki számára; amennyire tehetjük látogassuk a hasonló rendezvényeket és kisvárosokat. Szinte garantáltan gazdagodik olyan élményekkel, amiket igazán csak mi magyarok vagyunk képesek értékelni, azok súlyát valóban felmérni. (kispiros, életvíz adagoló, zsákba-vajda, szárított kalács, állapotos baba kocsi, 50 FT/fő-s toalett.)

Úton hazafelé még akadt egy kis energiánk a gazdag nap után, így közösen örültünk a már nyitásakor is félig teli csemegés zacskónak és az ütemes háttérzajt biztosító útitársnak.