Kőbárány blogja

Debrecen Pláza IV.

Úgy tűnik Debrecenben folytatódik a kis üzletek sorvasztására tett lépések. Kezdetét vette a legfrissebb plázánk alapozási munkálata Debrecenben. Az első kettő (egy alig 200.000 lakosú városban) egymástól 200 méterre helyezkedik el. Ezt a távolságot kívánják áthidalni az új épülettel. Megspórolhatunk tehát néhány "gyalogmétert" és zebrát. A harmadik számú éppen kivitelezés alatt áll. A Péterfia utcai régi megmaradt homlokzat még mindig a helyén van. Az műemlék jellegű, ezért nem nyúlhatnak hozzá. Ha továbbra is megmarad és hozzáépítik az új épülethez, akkor valódi újdonsággal találkozunk majd. A földben annyi a törmelék, hogy még egy bontott tégla múzeumot is alapíthatnának belőle.

Az első pláza alkalom, a második a véletlen műve, a harmadik már ellenséges mesterkedés!-mondhatnánk Ian Fleming által is megírt idézet módosításával. De kicsit komolyabban; az elsőre még igénye volt a népnek. A másodiknál a 850 parkolóra a vezetésnek volt igénye. A harmadiknál, valójában a 450 álló helyes parkolóra bólintottak rá. Hogy a negyediknél mi a helyzet? Majd kiderül marad-e a tendencia.


4 megjegyzés:

úgy kell ez nekünk, mint hátunkra a púp. lalibácsi, a nép kedvence elég látványos módon herdálja a cívis adózók pénzeit... ez miért nem tűnik fel senkinek? pedig elkélne lassan egy kósa takaró is a gyurcsány takaró mellé


A telek magán kézen van. A Fórum építői annak idején 3 milliárd forintot ajánlottak érte, de a tulajdonos nem ment bele. Gondolta több is lehet ebből. Mostanra felépült a Fórum, telke a kutyának nem kell már annyiért sem. pénze pedig nem nagyon van a teljes építkezésre. A konkurencia pedig napról napra erősödik. Szép kilátások.


Ja amúgy a látványterve ennek a superiornak úgy nézett ki, mint valami náci hivatal. Halál komolyan, a CoD-ban voltak iylen épületek:D
És az a a logó....na el sem mondom az mire emlékeztet:)


Kisvárosunkhoz képest merész, annyi szent, de a változatosság gyönyörködtet. Talán nem fog annyira fájni. Ha mégis akkor el lehet innen menni...



Üzenőfal:

Zene olvasáshoz: (Didgeridoo dallamok)

Északkelet-Magyarország időjárása

Blogarchívum