Ha belegondolunk abba, hogy a 20. század elején még szinte lehetetlen volt egy nő számára, hogy elvégezze az orvosi egyetemet és orvossá válhasson, mindenképpen komoly eredmény az amit mára sikerült elérni. Megkerülhetetlen azonban a kérdés, miként lehet a családi életet, a gyermekvállalást és nevelést, valamint a nők tágabb társadalmi szerepvállalását harmonikusan összeegyeztetni.
A nők senki másnak át nem adható hivatása a gyermekek világrahozatala, és a biztonságos anya-gyermek kapcsolat megteremtése. A nők ezzel átruházhatatlan társadalmi szerepet töltenek be. Ezzel párhuzamosan viszont a társadalom érdeke lenne, hogy a szakmai jövőjükbe fektetett energiáik, erőfeszítéseik ne vesszenek kárba. A nők számára kulcskérdés, hogy a tanulásba fektetett erőfeszítéseiket kamatoztassák, ugyanakkor pedig annyi gyermeket szüljenek és neveljenek, amennyit szeretnének.
A természet ügyes rendezésének köszönhetően a nők gyermekvállalási elképzeléseikben jó partnerükre találnak a férfiakban ma is. Egy statisztika szerint; A 45 évnél fiatalabb nők átlagosan 2,14, tehát száz nő 214 gyermeket szeretne, a 45 évnél fiatalabb férfiak 2,13, azaz 100 férfi 213 gyermeket szeretne, a férfiak és a nők között ebben a tekintetben egyáltalán nincs különbség.

A munka világában is tapasztalhatók hátrányos tendenciák. Az utóbbi időben a nemzetközi politikában egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a főleg liberális feminista gondolatok. Megkérdőjelezték azt a vitathatatlannak tűnő elvet, hogy a nők csak a családban tudják megélni önmagukat, és beteljesíteni küldetésüket. Ezzel megkérdőjeleződött az a felfogás is, hogy a nőnek csak a család tud biztonságot nyújtani. Lehetőségként jelentkezik a munkahely, segítségével az önfenntartás is. A legtöbb nemzetközi szervezet szerint; csak akkor lehetséges az esélyegyenlőség megteremtése, ha nők és férfiak egyenlő esélyekkel és jogokkal vehetnek részt a fizetett munkában.
Vitathatatlanul kevés a női vezető. Magam sem szeretnék egy nő alá rendelve dolgozni. Sajnos ez rossz berögződés és annak a jele hogy a férfiak nem szívesen fogadnak el parancsot nőtől. Ez egyébként nem okoz meglepetést. Az emberiség legutóbbi évezredeiben javarészt a férfiak töltöttek be vezető pozíciót, így mára a zsigereinkbe olvadt ez a rendszer. Persze más volt a helyzet a nők vezette ősközösségekben, de annak már a csírája is kiveszett a világ nagyobb hányadán.
A vezetési stílus tekintetében egy női főnök két lehetőség közül választhat: lehet feladatorientált, vagy érzelmi alapú vezető. Ez utóbbit tartja az általános vélekedés a nőkre jellemzőnek, ám kérdéses, hogy a beosztottak számára ez a stílus mennyire elfogadható. Igaz ez még akkor is, ha manapság egyre több tanulmány szerint a jellemzőnek vélt női tulajdonságok a gazdasági életben sokkalta hasznosabbak, mint a férfias, individualista, versengő alapállás, hiszen ma már a legtöbb sikeresen működő szervezet modern csapatként működik.

A helyzet eléggé feszültnek tűnik a legtöbb terén az életnek. A nők a minél kiterjedtebb egyenjogúságért dolgoznak (ha az egyenjogúság mint szó fokozható), a férfiak pedig igyekeznek a régi rendszert fenntartani és pozíciójukat megőrizni. De vajon kinek használ ez a nagy különbség tétel? Nem vagyunk egyformák, sosem voltunk azok. Megvannak az élet alkotta szerepek amiket mindenki megtanult mára betölteni. Van értelme lázadni ellene?
Az elmúlt sok száz év alatt a társadalom nem vált tökéletessé ugyan, de mégis fejlettnek mondható. Mindenkinek van lehetősége az önmegvalósító életre. Persze a nőknek nem a férfiak módján. Számukra az élet egy más oldalát mutatja ahol éppen ugyan olyan rangú sikereket érhetnek el mint a férfiak a magukéban. Miért akarnak annyira "beférkőzni" mégis a férfiak sorai közé? Nem érezhető itt egy kis *Freud-i pénisz irigység? De lapozzunk gazdasági oldalra. Oka lehet a problémának az is hogy a jelen kor családja már nehezen él meg egyetlen fizetésből. El kell menni a nőknek is dolgozni. Ennek ellenére a nőket mégsem a munkahelyük nívója alapján kellene megítélni. Sokkal jobb lenne ha a "munkás nő" nem az ideális ember képet jelentené a szebbik nem számára, a reflektorfény pedig továbbra is a család összetartó szerepükön maradna. (Nem hinném hogy ezzel a gondolattal a vetélytársakat kívánnánk kizárni. Valamint kecsegtető, nyugtató gondolatnak sem szánom.)

A férfiak számára is jó lenne az, ha megszabadulhatnának a kenyérkeresés szükségességének őrült szorításától. Akkor számukra egy új dimenzió nyílhatna a gyermekek nevelése, gondozása és a család menedzselése által. Kár lenne az esélyegyenlőség ezen oldalát is figyelmen kívül hagyni, mert akkor talán a magyar társadalomban több lenne az egészséges család és az egészségesen kiegyensúlyozott gyermek.

*Pénisz irigység:

Freud egyik elmélete szerint 4-6 éves korban a kislányok rádöbbennek, hogy nekik valamijük hiányzik, ami pedig a fiúknak láthatóan meg van. Ez a papás mamás-játékok során, vagy a bölcsődei, óvodai kölcsönös szemlélődés alkalmával tudatosul bennük. Az élmény legtöbbször irigységet vált ki belőlük, máskor azonban úgy érezhetik, hogy nekik ugyan megvolt valamikor az a bizonyos testrész, de valószínűleg rosszak voltak és ezért megfosztották őket tőle. Ez a gondolati problémakör legtöbbször magától megoldódik, bizonyos esetekben azonban komoly személyiségi (vagy szexuális) zavarokat okozhat.

** Az első kép feminista jellegű..