Kőbárány blogja

Zsíroskenyér*

Van szerencsém heti egy alkalommal élvezni a városi Sportuszoda szolgáltatásait. Az olyan helyek ahol sok ember gyűlik össze kiválóan alkalmasak arra hogy az ember szemügyre vehesse a magyar nép paramétereit. Ha ez ráadásul olyan hely ahol fedetlenek az emberek akkor Kánaánban érezheti magát a szemlélő. Megesik hogy nekem is elemzős a kedvem. Bizony nem sok jót mondhatok el. Az itt lévő emberek maximum gondolnak a mozgásra. Na azért van aki úszik is. Tízből négy.
(A rendszeres sportolókat most nem említem. Persze világos hogy sokak pihenni mennek és nem csak az
50m-es medence létezik)


Bizony elég sok a túlsúlyos ember. Gyakorlatilag azt a négyet kivéve mindenki súly problémás. Fiatal idős egyaránt akad köztük.
Elég érdekes látni hány ember mentes attól az igénytől hogy fizikai erőt érezzen a bőre alatt. A nők sem kivételek, mindenféle gond nélkül eljárkálnak lapos popsival és erőtlen combokkal. Debrecenben szinte végtelen a kondi és fitness termek száma. Nem olyan nagy ábránd egy jó erős lábat, vagy csinos vállakat építeni, mint mondjuk a kocka hasért szenvedni. Mert ha valamiért akkor azért bizony kell. Férfi kollégáim pedig pocakban erősebbek mint sör ivásban, pedig...
Persze az erő megvan egy kifejlett hímben, ez világos. De az esztétikumra is lehetne adni egy kicsit, nem csak az autó vagy a karóra márkájára.
Bizony sokkal könnyebb az ha az ember egy jót panaszkodik a barátjának hogy megint nem jött össze a csaj. Vagy fecsegni a barátnőnknek hogy megcsalt a pesti MyDate-es barátom akivel már 6 hónapja vagyok együtt. Az emberhez legalább hasonlító "Pistinek vagy Julcsának" ilyenekre nem kell időt pazarolni. Már egy kissé kerekedő vállal vagy fenékkel annyira magabiztossá válhat az ember, hogy nem lesz szüksége szivacs barátokra, vagy képtelen kapcsolatokra.


Egy kissé elkanyarodtam de ez is hozzá tartozik. Szóval akad nadrág, melltartó igazgatás rendesen. És bizony nem a víz akar a szövet mögül kifolyni. De a kedvenceim akkor is a kis színes kendőcskék amiket a kedves, hiú hölgyek viselnek. A fedő sztori; ó igaz milyen kedves kis anyag, olyan jól megy a stílusomhoz! =Szégyellem magam.
Önmagának hazudik a legtöbbet és a legkönnyebben az ember. Egy idő után mestereivé válunk az ön hülyítésnek.

A túlsúlyos emberek mindig vidámak. Biztosan te is ismersz telt embert aki folyton nevet és mindig a jókedvével tűnik ki. Ezzel csupán a helyzetüket leplezik. Komoly komplexussal küzdenek.

Heti háromszor el kell menni mozogni. Kis idő alatt a részévé válik a mindennapoknak és utána már hiányozni is fog. Persze a kezdés nehéz. Igen, fájni fog a lábad. De mi az amiért nem szenved az ember?

Magyarországon 6 millió ember küzd súly problémákkal, 4 millió túlsúlyosnak, 2 millió pedig már elhízottnak számít.



* A kép megtévesztő. Ez egy reklám...
7 megjegyzés:

khmmm... kikérem magamnak! én túlsúlyos vagyok, és nem vagyok depis vagy komplexusos. Ha jó kedvem van, nehogy azért legyen, mert leplezni akarom a bajaimat. Amikior fogyni akarok, fogyok, mert teszek róla, de nem akarok nullmellű, "elöl deszka hátul fogpiszkáló" lenni. mi abba aszép? Nem minden az izom meg a feszes popsi.


Ez tipikusan egy vékony ember látásmódja. Csak gondold el, hogy milyen az, amikor heti 7 napot edzel intenzíven, de ebből lófasz se látszik, mert egyszerűen a génkészleted alkalmatlan rá, hogy "normális" testalkatod legyen. Nem akarok menőzni, de annó tesiórán szarrá vertem felülésben a "nagy" focistákat, akkik k..vanagy sportemberek voltak... ennyi. amit nem látsz, az nem biztos hogy nincs.


Ha valaki tényleg képes a fogyásra akkor igyekszik úgy is maradni. Mert észreveszi mennyivel szabadabb a mozgása felesleg nélkül. Nincs olyan aki jól érzi magát kövéren (itt a már jelentős vastagságról beszélek). Mivel ez nem a természetes állapotunk, nem így lettünk kitalálva. Ezzel vitázni nem ésszerű.
A heti 4 edzésnapnál több már értelmetlen. Az izmoknak kell regenerálási idő. Fejlődésre hónapok után lehet számítani. Rendes edzésterv mellett nem marad el. A gond csak a kitartás hiánya lehet. Válla, karja lába lehet bárkinek lehet. Amihez genetika kell az a kockahas. De az is a kitartás genetikája, mert ahhoz szenvedni kell.
Jómagam álltam már mind a két oldal szerényebbik felén. Így nem csak egy álláspontot képviselek.

Fölösleges azt a kérdést firtatni hogy van-e az embernek komplexusa ha túlsúlyos. Mivel eltér az átlagtól és van szeme ez egyértelmű.


De akkor ennyi erővel mindenki komplexusos, ami tényleg igaz a legtöbb emberre.:D Ez esetben viszont felesleges a kövérségrő beszélni. De egyébként van benne igazság, de nem feltétlenül a kövérség, mint komplexus indukálja a vidámnak való mutatkozást.


nos, azt vitatnám, hogy a kövérség nem a természetes állapotunk, elvégre anno, nagyon anno még az számított valakinek, akin volt mit fogni. Nem hiába a villendorfi vénusz. A lényeg az, hogy ma már mindenki ehet hamburgert, chipszet, csokit, már nem csak a kiváltságosaké vagy a szerencséseké az étel, a nagy mennyiségű étel. Ma már az a csúcs, ha vékony tud maradni az ember. Mindenhonnan azt sugározzák, hogy ha kövér vagy, nem lehetsz boldog. És ez a sok komplexus oka, mer ha nem pálcikák sétálnának a kifutón, a reklámokban, vagy a filmekben, akkor nem itt tartanánk. Mikor volt egy Bond lány molett? he? Soha bazze... A genetikáról meg annyit, köcsög egy dolog...


"Válla, karja lába lehet bárkinek lehet." Egyrészről erre hívnám fel a figyelmed drága barátom. Másrészt meg arra, hogy ha a magyarországi átlagtól tér el a vaskosabb egyed akkor nem is biztos hogy a többségtől tér el. Elég csak a cikk végén közzétett adatokat szemügyrevenni, hiszen Mo. több mint fele súlyproblémákkal küzd. Ezen kívül, illetve felül tetszik a blog. Az írókád pedig egyenesen parádés. =)


Itt megmondom öszintén aza baj a tolsúlyoság elhizás lehet hogy nem mindenkit zavar meg elfogadják magukat , de sok betegség alap forrása is lehet (Pl. vérnyomás szivbetegség stb). ezért szerintem mindenki ugy néz ki ahogy akar. csak próbálnunnk kéne egészségesebben élni. meg megtanulni enni( ez azt takarja jol meg kel rágni az ételt lassan kell enni meg mindig keveset amikor megéhezünk, és nem jolakni mindig mint egy vietnámi csüngőshasú)



Üzenőfal:

Zene olvasáshoz: (Didgeridoo dallamok)

Északkelet-Magyarország időjárása

Blogarchívum